Számlagyár a kocsmában: fiktív számlákkal akarta csökkenteni adóját egy komlói cég
Összesen
140 millió forint értékű fiktív számlát
állított be a könyvelésébe egy
komlói székhelyű gazdasági társaság
– adta hírül Marton Ferenc.Az APEH Dél-dunántúli
Regionális Igazgatóságának sajtóreferense
azt is elmondta, hogy a cég így próbálta
csökkenteni az általa befizetendő általános
forgalmi adó mértékét. A komlói
vállakozás három, részben
közép-dunántúli, részben fővárosi
székhelyű cégtől összesen 32 darab,
fémszerkezetek gyártásáról szóló
és egyenként több millió forintos számlát
fogadott be – miközben valós gazdasági
teljesítés egyik esetben sem történt. A
fiktív számlák felét egy budapesti
székhelyű társaság ügyvezetője állította
ki, aki egy dombóvári kocsmában működtette
az alkalmi számlagyárat. Két alkalommal összesen
16 darab fiktív számlát állított
ki a megrendelő komlói cég által megadott
módon. A fiktív számlák összege
megközelíti a 70 millió forintot. Két másik
cégtől hasonló módon jutottak hozzá
ugyanekkora összegű fiktív számlákhoz,
amelyekkel összesen több mint 23 millió forint áfa
befizetését szerették volna megspórolni. Az
APEH Dél-dunántúli Regionális
Igazgatósága az ellenőrzés által
megállapított 23 millió forintos adóhiány
mellett 11,5 millió forint adóbírság és
mintegy 5,5 millió forint késedelmi pótlék
megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
| |