Sajtótájékoztatót tartottak ma délelőtt a Pécsi Tudományegyetem ( PTE ) rektori tanácskozójában, melyen a 2008/2009-es tanév felvételi eredményeit ismertették. A számok alapján elmondható, hogy a PTE - megőrizve vezető pozícióját - 2008-ban is a vidék legnagyobb, legnépesebb egyeteme, ahol jelentős mértékben emelkdett az államilag támogatott helyek száma.
A PTE 2008-ban 6356
főt vett fel, s ezzel – megőrizve korábbi vezető
pozícióját - 2 008-ban is a vidék
legnépesebb, legnagyobb egyeteme maradt. A PTE abban is jól
állta a versenyt , hogy 2008-ban 231 fővel több
államilag támogatott helyet hozott el az országos
keretből, mint tavaly. A költségtérítéses
hallgatók száma - tavalyhoz képest - 781 fővel
csökkent ugyan, ám ezt a hiányt pótfelvételivel
kompenzálni tudja a PTE. Mint elhangzott,
továbbra is a nappali képzések iránt
nagyobb az érdeklődés. Az ilyen képzésre
felvettek száma 4459 (tavaly: 4556), a különbség
mindössze 97 fő. Ugyanakkor a részidős (levelezős)
képzésre közel 453 fővel kevesebbet vett fel a
PTE (a felvettek száma 2008-ban 1896, tavaly: 2349). Font Márta, a PTE általános rektorhelyettese azt is
elmondta, mik voltak az országos helyzetből adódó
problémák, amelyekkel számolniuk kellett.
A
közoktatásban tapasztalt demográfiai csökkenés,
amely már tavaly elérte a felsőoktatást. Ez a
tendencia idén tovább folytatódott. A
tavalyihoz képest a jelentkezők száma országos
szinten 96930, amely a tavalyi jelentkezők számának
(108854) 89%-a.
A
jelentkezők száma országosan csökkent, a
tavalyihoz képest azonban csak 11%-kal esett vissza, szemben
a tavalyi, 2006-hoz történt 18%-os visszaeséssel
(2006: 132527, 2007: 108 854, 2008:96930)
Az
államilag támogatott képzésre idén
(81345 jelentkező volt) a tavalyi létszám (88795 fő)
91,6%-a jelentkezett.
Mindez
a PTE szintjén azt eredményezte, hogy a
jelentkezők száma idén (13759 fő) a tavalyi
jelentkezők (17667 fő) 78%-ára módosult, azaz az
országos átlagnál (89%) 11%-kal kedvezőtlenebbül
alakult. A
PTE-re jelentkezők (13759) mintegy 48%-a (6570-en) első helyen a
pécsi intézményt jelölte meg, a PTE összes
jelentkezőjének 81%-a (11155 fő) támogatott képzésre
jelentkezett. A
rektorhelyettes azt is elmondta, hogy a felvételi eljárás
rendje ebben az évben is jelentősen változott. Az
új - 400+ 80 pontos rendszer, amely az érettségi
eredmények százalékos mutatóit felvételi
pontokra váltotta – a pécsi egyetemi vezetők
véleménye szerint lehetővé tette a jelentkezők
pontszámainak differenciáltabb eloszlását,
így ezáltal az intézményi kapacitások
jobb kihasználtságát. Új
elem volt – tudtuk meg a tájékoztatóból
- hogy a felsőoktatási intézmények első
alkalommal hirdethettek mesterképzési szakokat. A
ponthúzás egy országos központban (Országos
Felsőoktatási Információs Központ, (OFIK)
történt. Az intézményekhez összesen
hat körben érkeztek adatok, de minden intézmény
csak a saját adatait láthatta. A felvehető létszámot
(kapacitásszám) országosan és képzési
területenként határozta meg az oktatási
kormányzat. Ugyanígy kerültek meghatározásra
- országosan egységesen - képzési
területenként az államilag támogatott
keretszámok is. A
2007-ben bevezetett változásokhoz képest, az
idén
- a
pontszámítás metódusa alakult át,
- az
első félévben elvégzett kapacitás
akkreditáció határozta meg az intézményi
keretszámokat,
- a képzési
helyszínek és területek közötti mozgás
nem volt lehetséges. Font
Márta ezután arról beszélt, hogy hogyan
is alakult a PTE helyzete a ponthúzás után:
A
tavaly felvett hallgatói létszámhoz (6905)
képest összességében idén 6356 főt,
mintegy 550 hallgatóval kevesebbet vett fel a PTE. (Ez a
tavalyi eredményekhez képest 92%-os teljesítményt
jelent.) Mindez azt jelenti – mondta a rektorhelyettes - hogy a PTE a 2008.
évi felvételi eredményein (a tavaly felvett
összes létszámhoz mérten) 92%-os
teljesítményével behozta a jelentkezéseknél
(a tavalyi jelentkezési eredményekhez viszonyított)
mutatkozó 78%-os hátrányát.
A
nappali képzésben a tavalyi 4556 hallgatóval
szemben 4459 hallgatót tudott felvenni a PTE, (tehát
97 hallgatóval kevesebbet), ám ez 98%-os teljesítményt
jelent a 2007-ben elért és 2006-hoz viszonyított
84% -hoz képest.
Még
kedvezőbb a helyzet az államilag támogatott képzések
területén. Idén 4335 hallgatót sikerült
felvennie a PTE-nek (231 hallgatóval többet, mint
2007-ben, amikor 4104 volt az államilag támogatott,
felvett hallgatói létszám). Ez idén
106%-os teljesítményt jelent az előző évben
elért (2006-hoz viszonyított) 83%-os eredménnyel
szemben.
A
részidős (levelező) képzésre felvettek száma
továbbra is csökkenő tendenciát mutat. 2007-ben
2349 hallgatót, 2008-ban 1896 hallgatót, 453
hallgatóval kevesebbet vett fel a PTE. Ez a tavalyi
eredményekhez mérten 81%-os teljesítményt
jelent.
A
mesterképzésben - állandó
kapacitásbővítést kérve - 10 szakon
összesen 413 hallgató kezdheti meg tanulmányait.
A hallgatók nagyobb része (233 fő) államilag
támogatott keretek között, míg kisebbik fele
(180 fő) költségtérítéses formában
kezdheti meg tanulmányait. A hallgatók főként
részidejű (levelezős) képzésben kezdhetik meg
tanulmányaikat a PTE 4 karán: nagyobb részt a
Közgazdaságtudományi Karon és
Felnőttképzési és Emberi Erőforrás
Fejlesztési Karon, kisebb számban a
Bölcsészettudományi Karon és az
Egészségtudományi Karon. A
jelenlegi összlétszám tanévkezdésig
növekedni fog, ugyanis a be
nem töltött kapacitás erejéig, a
költségtérítéses képzésekre
pótfelvételit hirdet a PTE ( a jelentkezési
határidő: augusztus 13.) A
jelentkezéseket felsőoktatási intézményhez,
jelen esetben a Pécsi Tudományegyetemre kell
benyújtani. A pótfelvételi eljárás
tavaly 1300 hallgató belépését
eredményezte, s Pécsett úgy gondolják,
hogy közel 1000 hallgató felvétele a 2008. évi
pótfelvételi eljárásban is várható.
(Fontos információként elhangzott még,
hogy a jelenlegi létszámban nem szerepelnek sem a
külföldi hallgatók, sem a doktoranduszok.)
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|