A közelmúltban második alkalommal osztották
ki ünnepélyes keretek között a Dreher Sörgyárak Zrt. „A jövő fiatal
vállalkozója” pályázatának díjait. A vállalat 6 millió forinttal és - fél évre szóló - ingyenes szakmai
tanácsadással járul hozzá az első három helyezett vállalkozási tervének
megvalósításához. A fődíjat egy speciális írásfejlesztő toll kifejlesztője, a
második díjat egy kecsketenyésztő bio-farm jövőbeli üzemeltetője, a harmadik
díjat pedig egy vadász-utak szervezésére szakosodott utazási iroda megálmodója
vihette haza.
A Dreher Sörgyárak Zrt. 2007 októberében
immáron második alkalommal hirdette meg „Valósítsd meg álmaid vállalkozását!”
mottóval innovatív társadalmi felelősségvállalási programját. „A jövő fiatal
vállalkozója” pályázaton a gazdasági szakirányú egyetemi és főiskolai hallgatók
indulhattak, akik elég elhivatottságot éreztek magukban ahhoz, hogy kipróbálják
magukat az üzleti életben és a valóságban is beindítsák álmaik vállalkozását. A
pályázat első három helyezettje összesen 6 millió forint támogatásban
részesült. A Dreher Sörgyárak Zrt- - mint a magyar söripar
meghatározó szereplője - elkötelezett a tehetséges, jövőjüket átgondoltan és
kitartóan építő diákok támogatása iránt. A cég – most másodszor meghirdetett – innovatív
CSR/társadalmi felelősségvállalási programja a vállalkozásbarát szemléletmód
kialakulását kívánja ösztönözni. A pályázat díjazottjai a vállalkozásuk
beindításához szükséges kezdőtőke mellett olyan, az üzleti életben
nélkülözhetetlen szakmai támogatást – jogi, adóügyi és könyvviteli
segítségnyújtást – is kapnak fél éven keresztül, amely képessé teszi őket a
kezdeti kihívások leküzdésére. - Számos tehetséges, kreatív fiatal álmodta
már meg saját, jövőbeli vállalkozását. Mi arra buzdítjuk őket, hogy ne álljanak
meg csupán az álmoknál! A döntős fiatalok mindegyikére jellemző, hogy nemcsak
megálmodta, de alaposan átgondolta, megfelelő kutatómunkával és elemzéssel
körüljárta, sőt, gondolatban már fel is építette saját vállalkozását – mondta a
díjátadó ünnepségen Agócs Mónika a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok
vezetője (2.kép), aki azt is hozzátette: - A Dreher Sörgyárak Zrt.-nél nagyra
értékeljük a vállalkozói szellemet és kreativitást, hiszünk abban, hogy a
megfelelően átgondolt és felépített vállalkozásoknak fontos szerepük van a
magyar gazdaságban. Mint a díjkiosztón megtudhattuk, „A jövő fiatal vállalkozója 2007”
pályázatra az ország 18 felsőoktatási intézményéből csaknem 80
színvonalas pályamunka érkezett. A beérkezett pályamunkákat neves szakmai
zsűri bírálta el, melynek tagjai voltak: Dr. Könczöl Erzsébet, a Corvinus
Egyetem adjunktusa; Dr. Szirmai Péter, az Életpálya Alapítvány kuratóriumának
elnöke; Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője; Salgó István, az ING Bank
vezérigazgatója; Hector Gorosabel, a Dreher Sörgyárak Zrt. elnök-vezérigazgatója
és Dr. Vass Kornélia, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR és kommunikációs igazgatója. Az elbírálás két körben történt, a zsűri
(3.kép) döntése alapján legjobbnak tartott tíz pályázó a második fordulóban angol
nyelven mutathatta be álmai vállalkozását és győzhette meg a zsűri tagjait
rátermettségéről, vállalkozása egyediségéről és megvalósíthatóságáról. A zsűri
döntése alapján „A jövő fiatal vállalkozója 2007” díj nyertesei a következők: A fődíjat - és az ezzel járó 3,6 millió forint tőketámogatást - Bagó Ákos Károly
nyerte. A fiatalember a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Ipari
termék és formatervező szakának végzett, Rehabilitációs mérnök szakának
jelenlegi hallgatója, aki vállalkozásával az általa kifejlesztett egyedi
tervezésű, speciális írásfejlesztő tollat kívánja bevezetni a hazai és
későbbiekben akár a külföldi piacon. Az ún. UO toll - a kéz és az ujjak
izomzatát megfelelően alátámasztva - segít az írástechnika fejlesztésében. Különösen
hasznos a ceruzafogással, írással és rajzolással ismerkedő gyermekek számára,
illetve komoly segítséget jelent azon felnőttek számára, akiknek a központi
idegrendszer sérülése miatt csökkent az írásképességük. A zsűri döntése alapján második helyen
végzett - és ezzel 1,2 millió forint támogatást
kapott vállalkozása beindításához - Zsömle Krisztián. Ő a Nyugat-Magyarországi
Egyetem közgazdaságtan szakos hallgatója, aki a kiveszőben lévő magyar tincses
kecskék tenyésztésével kíván foglalkozni, hús- és tejtermékek előállítása,
értékesítése céljából. Vállalkozásának egyedi értéket ad, hogy a megműveletlen,
parlagon hagyott földterületeket természetes úton, a természet értékeinek szem
előtt tartása mellett ismét megművelhető minőségűre tudja alakítani az állatok
legeltetésének köszönhetően. A pályázat harmadik helyezettje – ugyancsak
1,2 millió forint tőketámogatással - Czéh-Tóth Márk, a Pécsi Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Karának végzős jogász hallgatója lett, aki vadász-utak
szervezésével és közvetítésével foglalkozó utazási irodát álmodott meg. - A pályázat nyertesei mindannyian
tehetséges fiatalok, akik kiváló ötlettel álltak elő. A pályázat fordulói alatt
nem csupán az ötleteiket ismerhettük meg, hanem sokkal többet ennél! Láttuk az
átgondoltságot, a pontos tervezést, éreztük a lelkesedést és az elhivatottságot
is – mondta Hector Gorosabel. - Cégünk hisz a magyar vállalkozói szellemben és
felelős nagyvállalatként fontosnak tartja a gazdasági felsőoktatásban résztvevő
hallgatók vállalkozói készségeinek fejlesztését. Ezek a fiatalok most esélyt
kapnak tőlünk, hogy valóban elindíthassák álmaik vállalkozását és
kipróbálhassák magukat az üzleti életben. Ehhez nagyon sok sikert és kitartást
kívánok nekik! – fejezte be mondandóját a Dreher Sörgyárak Zrt. elnök-vezérigazgatója. ( 1.képünkön a győztesek - balról jobbra: Zsömle Krisztián, Bagó Ákos Károly, Czéh-Tóth Márk)
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|