A szervezők már az első alkalommal azt a korosztályt célozták meg a vetélkedővel, akiknek - hamarosan önállóan kell intézniük ügyeiket a különböző hivatalokban, intézményekben, s a Családsegítőnél úgy gondolták, nem árt, ha a gyerekek minél több ismerettel rendelkeznek...
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a város legfontosabbnak ítélt intézményiben voltak az egyes állomások, melyeket a csapatoknak először is meg kellett találniuk. Ha ez sikerült, a helyszínen tájékoztatást kaptak avatott szakemberektől az ott folyó munkáról, majd az elhangzottakból összeállított kérdéssorra kellett felelniük, volt ahol gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk. A versenyző osztályok látogatást tettek - egyebek mellett - a Könyvtárban és a Múzeumban, felkeresték a Tűzoltóságot és a Rendőrséget, s az erdészet sem maradt ki a sorból. A vetélkedés több órán át zajlott, s amint az eredményhirdetéskor Fehér Imre, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője (4.képünk jobb szélén - ülve) elmondta, a csapatok, nem csak nagyfokú fegyelmezettségről, de kiváló felkészültségről is tanubizonyságot tettek.
Ezt tükrözik az elért eredmények is: a maximálisan elérhető 465 pontot ugyan egyik csapat sem érte el, de az átlag 358 pont volt, a 23 gárda eredményessége 77 %-os volt, ami kiemelkedően magasnak számít. Hogy milyen szoros volt a küzdelem, annak érzékeltetésére álljon itt a mezőny első felében végzett csapatok eredménye: I. Komló, Kodály VIII.o. 397,5 pont II. Komló, Nagy L. VII.o. 394,5 p. III. Komló, Felsőszilvás VII.o. 394,4 p. IV. Komló, Nagy L. VIII.o. 390 p. V. Hosszúhetény VII.o. VI. Komló, Alsószilvás VIII/A o. 384,5 p. VII. Hosszúhetény VIII.o. 384 p. VIII. Szászvár VIII.o. 375 p. IX. Komló, Kodály VII.lá o. 373,5 p. X Komló, Kodály VII.dó o. 372 p. XI. Egyházaskozár VIII.o. 372 p.
A vetélkedőn résztvevő osztályok mindegyike részesült valamilyen díjazásban, az első három helyezett osztály pedig színházjegyet is nyert az "Indul a bakterház" című előadásra, melyet a komlói Színház és Hangversenyteremben tekinthetnek meg, a vándorkupát pedig egy esztendeig - merthogy sétáló "Ki mit tud" jövőre is lesz - a győztes osztály őrizheti. Végezetül Fehér Imre azt is elmondta a helyilapok.hu kérdésére, hogy az eseményt - pályázati pénzből - a Komlói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum is támogatta 200.000. Ft.-tal.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|