Sokszor, sok helyen elhangzik a megállapítás, mely szerint Komlón "hiánycikk" az igazán fiataloknak szánt rendezvény. A helyzet persze sokkal árnyaltabb, mintsem egyetlen mondattal summázható legyen - de a kritikának azért van némi alapja. Azért, hogy a városban élő fiataloknak lehetőségük legyen a szabadidejük hasznos eltöltésére, s hogy érezzék: van olyan rendezvény, ami nekik, róluk szól, a Komlói Ifjúságsegítő Egyesület (KIES) a tavalyi ősz után 2007. szeptember 14-15-én megrendezte a II. Komlói Ifjúsági Napokat.
Mint azt Hideg Judit az egyesület elnöke elmondta, a tavalyi rendezvény is sokrétű programot kínált, de látogatottsága elég mérsékelt volt. Most viszont a kétnapos rendezvény programjait több mint kétszázan keresték fel, ezért a szervezők úgy vélik, az esemény jól szolgálta az előzetesen megfogalmazott célt. A felsorolásból kitűnik, valóban minden korcsoport megtalálhatta az ingyenesen rendelkezésre bocsátott Közösségek Házában az életkorának legmegfelelőbb programot. Mindkét napon (pénteken és szombaton) megtekinthették a résztvevők a KIES Fotóklubjának kiállítását, kóstolóval egybekötve megismerkedhettek a reformtáplálkozás alapjaival és lényegével és sikeres volt az ingyenes teaház is. Pénteken Jégl Zoltán alpolgármester nyitotta meg az élénk érdeklődés mellett lezajlott Komlói Ifjúsági Kerekasztalt, majd a résztvevők a karakter-fejlesztésről hallgathattak meg egy igen érdekes előadást. Később a Leo Amici Alapítvány gondozottaival beszélgethettek a drogfogyasztás káros következményeiről és a gyógyulás esélyeiről a résztvevők, s mindkét napon filmklub is volt, mely ugyancsak sok érdeklődőt vonzott.
Nem maradtak azonban program nélkül a legkisebbek sem. Őket bábszínház, arcfestés, kézműves bemutató, Teddy Maci Kórháza várta, a nagyobbaknak a Kung-fu, zsonglőr-, foot-bag, aerobik-akrobata és íjász-bemutató jelentett elfoglaltságot (utóbbiban ki-ki próba is tehette képességeit), de volt indiai tea-büfé, ruhabemutató és ruhapróba is. A sportra vágyók pedig kerékpáros ügyességi versenyen, illetve street-ball bajnokságon mérhették össze tudásukat, aztán szombaton este tűzzsonglőr-bemutató és egy közkívánatra rögtönzött filmklub zárta a kétnapos rendezvényt. Hideg Judit fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a siker fő letéteményesei az együttműködő partnerek voltak, akik közül meg is említett néhányat: DÖKE mikrobike szakosztály, Leo Amici 2002 Alapítvány, Védőnői Szolgálat, Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület, Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|