Egy héten át 20 erdélyi és 6 kárpátaljai középiskolás – valamint több, őket kísérő pedagógus - vett részt abban a környezetvédelmi táborban, melyet immár 21. alkalommal rendeztek meg Komlón. A külhonból érkezett fiatalok részére igen gazdag és változatos programot biztosítottak a vendéglátók, így a környezetvédelemmel kapcsolatos elméleti foglalkozások és gyakorlati feladatok megoldása mellett jutott idő a város és a megyeszékhely nevezetességeinek megismerésére éppúgy, mint a sport- és egyéb szabadidős tevékenységekre. Az első komlói környezetvédelmi tábort - építőtábor keretében - még 1986-ban szervezték, résztvevői szakmunkástanulók voltak. Az első munka a sikondai tavak melletti Kolossváry-sétány kialakításához kapcsolódott - emlékszik vissza a kezdetekre a Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke. Szarka Elemértől (aki maga is végigdolgozta a tábort a bendég-gyerekekkel együtt (5.kép) azt is megtudtam, hogy 1990-től már az egyesület választmánya vállalta fel a szervezőmunkát. A tábor hamar nemzetközivé vált. A Nagyváradi Tízen Túliak Szervezete közreműködésével érkeztek az első erdélyi fiatalok az akkori bányavárosba, majd kialakult az a kapcsolat Belényessel, mely később testvérvárosi együttműködéssé nőtte ki magát. Azóta évente visszatérően Belényesben és Komlón is szerveznek táborokat, melyekben alkalmanként 20-25 fiatal vesz részt egy-egy hetes időtartamban. (A komlóiak közül – Bogdán László vezetésével és további két pedagógus felügyeletével – 16 diák töltött egy hetet Belényesben július elején). Az elmúlt 20 év során több mint 800 fiatal kapcsolódott be a nemzetközi környezetvédelmi táborok munkájába. Ez nem csak azért mondható jelentős és életképes kezdeményezésnek, mert a táborlakók tevékenysége révén megszépülnek a két település közterületei, de azért is, mert példát mutathatnak a városlakóknak abban is, milyen lehetne a környezetük, ha jobban vigyáznának annak rendjére, tisztaságára.
Az idén már másodszor érkeztek Komlóra táborlakók Ukrajnából. Mezőváriból hat középiskolás és egy kísérő tanár érkezett a Komlói Ukrán Kisebbségi Önkormányzat közreműködésével, s mint csütörtöki találkozásunk során elmondták, csodálatos élményt jelentett nekik az a néhány nap, amit itt tölthettek. Bogdán László táborvezető arról tájékoztatott, hogy az erdélyi testvérvárosban éppen a komlói jó példa alapján felbuzdulva rendezték az első tábort, s szintén tőle származik az az adat is, mely szerint a két évtized alatt a táborlakók - annak ellenére, hogy nem a "munkára fogásuk" az elsődleges cél, hisz rengeteg sport-, kulturális és egyéb szabadidős programot is szerveznek nekik, itt is és Belényesben is - több mint 7000 munkaórát teljesítettek. A hétfői érkezés után csak a szálláshely elfoglalására és a tábornyitásra maradt idő, kedden azonban elkezdődött az igazán "sűrű" program. A táborlakók megkoszorúzták a Bányász Hősök Emlékművét (4.kép), s ha már ott jártak, rendbe is tették annak környékét. Délután a globális felmelegedésről, klímaváltozásról beszélgettek, vitáztak, majd polgármesteri fogadás, városnézés és szabadprogram következett. Szerdán az Arborétumban, csütörtökön a kórház melletti középkori templomromnál (1.kép) csinosították a környezetet a fiatalok, akik délelőtt még ellátogattak a Komló-Víz Kft. laboratóriumába (2.kép), majd a szennyvíztisztító-telepre is, ebéd után pedig a kőbányával (3.kép), az ott folyó termelési és környezetvédelmi tevékenységgel ismerkedtek. A pénteki nap programja a BIOKOM Kft. pécsi szelektív hulladékgyűjtő telepének megismerésével kezdődött, majd délután szellemi vetélkedő következett, este pedig közös éneklés, játék és disco zárta a napot. Az ünnepélyes táborzárásra szombaton reggel került sor, ám a külföldi fiatalok ekkor még nem tértek haza. Mert ha már eljöttek Magyarországra, úgy szervezték programjukat, hogy a hivatalos tartózkodást még „megtoldották” néhány nappal, amikor már valóban csak a pihenésre, kikapcsolódásra „koncentráltak”… ( A fotókat a cikk szerzője készítette)
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|