Baranya megyében - különösen a Mecsekben - rengeteg az olyan hegyes-völgyes, kanyarokkal teli útszakasz, ahol a nagy teljesítményű motorok vezetői próbára tehetik tudásukat. Fel is bukkannak járműveikkel a Zobákpuszta-Magyaregregy, a Magyarhertelend-Orfű, az Orfű- Abaliget és az Orfú-Pécs közötti úton, de az igazán nagy gondot a 66-os főút Mánfa és Árpádtető közötti szakaszán okozzák (1.képünk egy korábban itt történt baleset során készült). S nem csak a többi közlekedőnek - akiket különösen vasárnap délutánonként rémisztgetnek - hanem önmaguknak is. Az említett - alig három kilométeres - szakaszon az utóbbi években több motoros is halálos balestet szenvedett már, ám ez a többieknek nem volt elég intő jel.
Néhány hete ismét tragédia történt ezen a szerpentinen. Az okozó motorjára szerelt kamera által készített képeket szinte minden tv-társaság bemutatta, így a jelenség ezúttal már országos figyelmet is kapott. A baranyai rendőrség pedig tovább próbálkozik a motorosok megfékezésével... A vétlen áldozat temetésének napján megbeszélést tartottak a motorosokkal a 66-os út melletti Mecsek Pihenőben (ahol hétvégeken a kétkerekűek vezetői és az őket figyelő kíváncsiskodó nézők is gyülekeznek), hamarosan pedig a hasonló balesetek megelőzése érdekében "Motoros mesterkurzus"-t indít a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság - a Pécsi Vöröskereszt és a Pécs-Pogányi Repülőtér támogatásával.
Ennek részleteiről Gál Jenő r. alezredest (2.kép), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársát, balesetmegelőzési kiemelt főelőadót kérdezte a helyilapok.hu tudósítója.
- Kik vehetnek részt ezen a - talán nem túlzás űgy fogalmazni - továbbképzésen?
- A mesterkurzusra bárki jelentkezhet, aki rendelkezik motorkerékpárra szóló vezetői engedéllyel. A képzés leghangsúlyosabb eleme az úgynevezett veszélyelhárítási tréning lesz. A foglalkozások keretében a rendőrség szakavatott motoros oktatói tartanak elméleti és gyakorlati képzést a Pécs-Pogányi Repülőtéren.
- Mikor kerül sor a mesterkurzusra és milyen időtartamban?
- Első alkalommal 2007. július 21-én szombaton, majd az ezt követő további két szombaton 08.00 -17.00 óráig. A résztvevőket minden esetben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, Pécs, Vargha Damján u. 1. szám alatt várjuk, onnan együtt megyünk ki a pogányi repülőtérre. Fontos tudnivaló, hogy a képzésen való részvétel feltétele: saját motorkerékpár és megfelelő motoros öltözet.
- Hol és milyen formában lehet a kurzusra jelentkezni, illetve mennyibe kerül mindez a résztvevőknek?
- Jelentkezni a galj@baranya.police.hu e-mail címen lehet. A kurzuson való részvétel ingyenes, azt a Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság finanszírozza.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|