A kiállítást - amelynek oktatófilmje idén elnyerte a Comenius EduMedia kitüntetést a multimédiás oktatási anyagok nemzetközi versenyében - az ÖKO-Pack Csomagolási Hulladék Hasznosítást Koordináló Kht. és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége közösen rendezi. Az anyag első bemutatójára 2006. márciusában Budapesten került sor és az ott tapasztalt rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a kiállítás elindult vidéki körútjára. Ennek eddigi állomásai: Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Cegléd, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Kőszeg, Békéscsaba, Tata, Oroszlány, Szentes és Vác volt, ahol a települések érdeklődő diákjai, lakosai ismerhették meg a szelektíven gyűjtött hulladékból készült és kiállított termékeket.
A kiállításon több mint 70 hazai - újrahasznosított terméket előállító - cég termékeit tekinthették meg a látogatók és a legjelentősebb magyarországi hulladék-feldolgozók és -hasznosítók is képviselteték magukat. A kiállítás már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok egyik újszerű felhasználási lehetőségét, ugyanis látványként sem érdektelen, hogy az installáció (falak, asztalok, székek) maguk is kartonpapírból készültek. Ez azért is figyelemre méltó, mert közismert, hogy a papír a legnagyobb mennyiségben újrahasznosításra kerülő hulladék, melynek ismételt feldolgozása során például karton- és hullámpapír készül, amely a csomagolóipar számára nélkülözhetetlen termék.
A műanyag hulladékok újrafelhasználásával készült termékek alkotják a kiállítás legszínesebb és legváltozatosabb részét, mert ezekből készül a legtöbbféle újrahasznosított termék és a legtöbb hasznosító cég is ebben az iparágban működik Magyarországon. A kiállítás egyik különlegessége volt, hogy bemutatkozott több olyan kínai műanyag-újrahasznosító cég is, amely a szinte egész Európából begyűjtött - egyszer használatos – műanyagpalack-hulladék feldolgozását és újrahasznosítását végzi. Az üveg-, alumínium- és a fahulladék ismételt felhasználásának módját és a hulladékmentes technológiával készült termékekkel teljesen azonos értékű produktumait is több cég mutatta be.
Az elkövetkező években kiemelt szerepet kap a növényi hulladékok újrahasznosítása, mert az uniós és hazai jogszabályok is előírják, hogy a települési szilárd hulladékokban jelentősen csökkenteni kell ezek arányát. Ezért a hulladékgazdálkodásban fontos szerepet betöltő házi és ipari komposztálás is, mint termékgyártás jelenik meg a kiállításon. A lakossági szelektív hulladékgyűjtés terjedésével az anyagában hasznosítható hulladékok mellett egyre nagyobb arányban jelennek meg az energetikai célra hasznosítható vegyes hulladékok. A gumiabroncsok, csontlisztek, fáradt olajok energetikai hasznosítása mellett ezért is szerepelt a kiállításon a vegyes műanyag hulladékok cementipari hasznosítása, ahol a visszanyert energia tekinthető az így hasznosuló hulladék végtermékének. A hulladékgumi hasznosítása az energianyerés mellett egyre több helyen eredményezi játszóterek, futópályák vagy éppen hangfogó falak burkolatát. A gumihulladék darálékából készült járólapok is a kiállítás termékválasztékát bővítik. Az elektronikai hulladékok hasznosítása - a finanszírozás jogszabályi háttérének megteremtését követően - igen gyorsan fejlődő, új iparágként jelent meg. Ma még elsősorban alapanyagot gyártanak ezekből a hulladékokból, de például az elektromos és elektronikai berendezések műanyag burkolatának újrafeldolgozása révén már késztermékek is készülnek, amelyek szintén láthatóak voltak a kiállításon.
Bár nem hagyományos és kézzelfogható termék, de jelentős hasznosítási eredmény az autópályák építésénél felhasznált acélipari hulladék, a kohósalak. Az M6 autópálya építésekor pl. jelentős mennyiségű kohósalak hulladék kerül felhasználásra, kiváltva ezzel a bányászati kitermelés primer anyagait.
A kiállítás a sok információ és érdekesség mellett - játéklehetőséget is kínált az odalátogató iskolások számára: pl. újra-papírból papírhajtogatás (origami). A "Hulladékból termék" kiállítás elsősorban a lakosság – ezen belül is kiemelten a közép- és általános iskolások - tájékoztatását szolgálja. De nem titkolt cél az sem, hogy a kiállítás szervezői szeretnék eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a szelektíven gyűjtött hulladék végül összeöntve a hulladéklerakóba kerül. A szelektív hulladékgyűjtés folyamatos népszerűsítése mellett fontos bemutatni – és ezt vállalják magukra a kiállítás életre hívói -, hogy a felelősen, tudatosan szelektíven gyűjtött hulladék újrahasznosítható és hazánkban is sokféle hasznos termék állítható elő ezekből a másodnyersanyagokból. A komlói kiállítás ideje alatt - akárcsak a korábbi helyszíneken - arra is lehetőség volt, hogy a látogatók leadják a feleslegessé vált mobiltelefonokat, szárazelemeket, cd-ket, műanyag-palackokat, melyeket a megfelelő gyűjtőedényekbe tehettek, a kiállítás szervezői pedig garantálják, hogy ezekből is újrahasznosított termékek készülnek majd. Mindez azért is fontos, hogy a hazai ipar, a vállalkozók is lehetőséget lássanak a környezetbarát technológia üzleti alkalmazásában, ezáltal is hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez. Ha ezeket a célokat sikerül elérni, akkor a kiállítás – amelyet az ország több városában is bemutatnak még az év során - hozzá tud járulni egy kultúráltabb és környezetkímélőbb hulladékgazdálkodás fejlődéséhez.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|