A gyönyörű helyen fekvő horvátországi Valpovo évek óta testvérvárosa településünknek. A kapcsolat szerencsére nem merül ki hivatalos aktusokban, hanem élő, egyre dinamikussá váló találkozásokat, találkozásokat jelent. Ilyenre került sor napjainkban is.
Az ide látogató vendégek és az itteniek részvételével másodszor rendezték meg Komlón a Testvérvárosunk Valpovo című színházi estet. Egy rövid, de kedves és informatív kétnyelvű köszöntés után már fel is gördült a függöny. Először a legkisebbek foglalták el a színpadot. A Pécsi Horvát Óvoda nem kevesebb, mint harminc éve munkálkodik a nemzetiségi nyelv és a hagyományok ápolásán, terjesztésén. A picik számára nem jelentett kihívást sem a szereplés, sem a (számukra) anyanyelven való éneklés. (Óvónőjük utasításai természetesen szintén így hangzottak el.) Szépséges ruháiknál csak a mosolygásuk volt megejtőbb. Méltán kaptak nagy tapsot. Kulturáltan, noha kissé visszafogottan énekeltek a dalkörösök. A hazai pályán a Pöndöly néptáncegyüttes apraja-nagyja hosszasan mutatta, milyen sokat tudnak, mennyire szeretnek táncolni és énekelni együtt.
Vezetőjük, Németh Csilla a tavaszt hívogató virágcsokor átvételekor szívből mondta: "Szívesen, máskor is!"
Fénypontnak a Valpovoi Iskola Tamburazenekara számított. A népviseletbe öltözött fiúk kitűnően bántak hangszereikkel, tisztán énekeltek, egyszerre figyeltek egymásra, a közönségre és persze a pengetésre is. Szép este volt! Várjuk a következő alkalmat!
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|