A magyar kultúra heti rendezvények közül kiemelkedik a szombat esti teltházas koncert. A hazaiak előtt jól ismert hattagú Him Singers Énekegyüttes mellett a vajdasági Csókáról érkezett Rákóczi Férfikar kilenc énekesének produkciója osztatlan sikert aratott. A közönség állva ünnepelte őket, miközben sokan átvették tőlük a hangot...
Ezúttal a Közösségek Házán kívül másik szervező-meghívó is akadt, a Rákóczi Szövetség komlói szervezete. A kultúra helyi képviselői megtalálták a csókaiakat, a délvidékiek pedig elfogadták a feléjük nyújtott kezet. És ez így van rendjén! A műsorközlő Korbuly István többek között így szólt erről: "Mi, akik megszerveztük a mai hangversenyt, meggyőződéssel valljuk, hogy 2007-ben úgy ünneplünk méltó módon, ha vendégszereplésre hívunk hozzánk egy határon túli művészeti együttest azért, hogy segítsünk egymásnak hagyományaink megőrzésében, hiszen együtt inkább vagyunk képesek egyenrangú társai lenni az egyesülő Európában élő népeknek. Ehhez pedig közös szándék, közös elkötelezettség és sok-sok találkozás, szoros együttműködés kell, hogy jobbuljon a világ. A Prohászka Ottokártól származó gondolatot szabadon így folytatta: A világ jobbulásához mindenekelőtt emberjobbulással lehet nekivágni, melynek egyik eszköze a közös éneklés!"
A két férfikar felváltva lépett föl. A hazaiak évek óta énekelnek együtt Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy irányításával. Műsorválasztásuk rendkívül sokoldalú, intonálásuk kristálytiszta, előadásuk minden tekintetben kiművelt, művészi színvonalú. Több helyen szerepelnek rendszeresen, első CD-jüket terveik szerint az idén a második követi. Műsoruk első fele alkalmazkodni kívánt a vendégekhez: Bartók, Kodály műve, a XIII. századból való kódex dallam és egy István király dicséret a hazáról, a nemzetről szólt. A második rész olasz, ukrán, svéd és finn dalai egy kis európai utazásra invitálták a hallgatókat, a befejező három szám pedig a jókedvet, a bort és a barátságot dicsérte.
A vendégek egy délvidéki kistelepülésről, Csókáról érkeztek, ahol a lakosság több mint fele magyar. A Móra Ferenc Művelődési Egyesület keretében működő kórusuk 1996-ban alakult. Művészeti vezetőjük tanult zenész, Sziveri Szabolcs így fogalmazta meg küldetésüket: "Nagyon szeretjük a zenét, a népdalt, a szép magyar nyelvet. Eltökélt szándékunk, hogy ezt közkinccsé tegyük, eljuttassuk a magyar falvakba a népünk ajkáról fakadó szép dallamokat és tudatosítsuk a jövő nemzedékében a hovatartozásunkat, mert csak ily módon tudunk megmaradni szülőföldünkön." Ehhez a választékos stílusú ars poeticához két társával együtt a koncert utáni villáminterjúban azt tette hozzá, hogy hazájuk mindhalálig "Kiscsóka", anyanyelvük a gyönyörűséges dél-alföldi ö-ző nyelvjárás. A népdalokat autentikus módon, erőteljes hangon megszólaltató, szövegükkel szívvel-lélekkel azonosuló, egész habitusukkal muzsikáló férfiak repertoárjában Rákóczi- és Kossuth-nóták, katonadalok, a környékükön gyűjtött népdalok, betyár- és korhelynóták szerepelnek. Rendszeresen részt vesznek a Vass Lajos emlékversenyen, melyen már háromszor nyertek nagydíjat. Tavaly a KÓTA legmagasabb minősítését, az Aranypáva-díjat is megkapták. 2006 óta maguk is rendeznek nemzetközi népdalkórus fesztivált. Az esedékes 2008. évire a Him Singers tagjait máris meghívták.
Komlói műsorukon elsőként Kodály Zoltán Rákóczi búcsúja című népdalfeldolgozását adták elő. Majd Rákóczi- és kuruc-dalok következtek. A humort a bővérű korhelynóták képviselték, utána meglepetésül a Rákóczi indulót énekelték el. Befejezésül, az összefogás jegyében a két kórus a Székely himnuszt szólaltatta meg. Igazi élmény volt ez az este!
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|