Másfél évtizede is van
már annak, hogy a szocialista tervgazdálkodás helyett a
piacgazdaságra tért át az ország. De - mint már oly sokszor
tapasztalhattuk más területeken is - ami másutt bevált, az nálunk
nem működik igazán. Ha ugyanis működne, a virágárusoknak eszébe sem
jutna az, amit évről-évre minden október végén, november elején
tapasztalhatunk. Hogy mire gondolok?
Nos arra, hogy ezekben a napokban,( mintegy
"varázsütésre"), többszörösére emelkednek a virág- és koszorú-árak. Ami
érthető is lenne, hisz ilyenkor óriási a kereslet ezekre az árukra. Az
idén pedig - köszönhetően a négynaposra sikerült hétvégének - sokan
olyan helyekre is ellátogathattak szeretteik sírjához, ahova korábban
időhiány miatt nem tudtak eljutni. S ha már mennek, bizony virágra,
koszorúra, gyertyára is szükség van. Óriási hát a kereslet ! Ennél már
csak egyetlen dolog nagyobb : az pedig a kínálat. Elképesztő mennyiségű
áruval várták (várják) a vásárlók rohamát a kereskedők, s az alkalmi
árusok, akik minden elképzelhető helyen felbukkantak ezekben a
napokban. És éppen itt a bökkenő !
A piacgazdaság törvényei szerint ugyanis
az árakat a kereslet és a kínálat aránya határozza meg. Másutt ! Nálunk
ugyanis mindenki, aki Halottak Napja környékén virágot, koszorút,
gyertyát, mécsest (stb) árul, azt képzeli, hogy a vásárlók mindannyian
milliomosok, meg talán azt, hogy ez a néhány nap alkalmas a
meggazdagodásra ! Ezek a hivatásos és alkalmi árusok azért rendelkeznek
némi piaci felkészültséggel és pszichológiai ismeretekkel is...
(Méghozzá ez a felkészültség annál magasabb fokú, minél közelebb van az
üzlet, alkalmi stand egy temető bejáratához.)
Jól tudják ugyanis,
hogy sokan - (vagy rengetegen?) kényelmi okok, időhiány, feledékenység,
vagy más miatt - nem cipelik az ilyenkor szükséges kellékeket a fél
városon át, nem is szólva azokról, akik más településről, netán az
ország másik végéből jönnek - netán vonattal, busszal. Az eladók
számára ők az igazi "palimadarak" ! Merthogy tőlük annyit lehet kérni,
amennyit a portéka gazdája nem szégyell... Ezek az emberek ugyanis
kényszerhelyzetben vannak! Vagy bemennek a temetőbe üres kézzel, vagy
visszamennek a városba, ahol valamivel olcsóbban, (de még mindíg
csillagászati áron) megvehetik, amire szükségük van, vagy kifizetik az
arcátlan kereskedő által megjelölt összeget.
Gondolom, aki
került már hasonló helyzetbe, tudja, hogy száz esetből kilencvenkilenc
ez utóbbi verzióval zárul. S ha már a bevezetőben a piacgazdaságot
említettem, így a jegyzet vége felé hadd tegyek fel néhány
kérdést : vajon mi lesz azzal a töméntelen mennyiségű virággal,
koszorúval, miegyébbel, amit kedd estig sem vesz meg senki - mert túl
drágán kínálta eladója ? És vajon mennyibe fognak kerülni
ugyanazok a virágok szerdától, amelyekért hétfőn-kedden még több száz
forintot kértek ? S végül - felvállalva annak kockázatát, hogy kiderül
: én vagyok túl naív - megkockáztatok még egy kérdést. Nem lehet, hogy
olcsóbb árakkal, több portékát eladva a kereskedő is jobban járna ? (Ha
másért nem, hát azért, mert őt biztosan szeretnék és máskor is
felkeresnék a vásárlók.)
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|