Szentkirályszabadja Község Önkormányzata a Szivárvány Óvoda felújítására és bővítésére fordíthat 119 757 084 Ft uniós támogatást, ezzel 19-re nőtt azoknak a közoktatási intézményeknek a száma megyénkben, melyek az KDOP keretében uniós forrással újulnak meg- hangzott el az intézmény udvarán tartott sajtótájékoztatón. Pál Béla elmondta azt is, Szentkirályszabadja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által integrált közösségi szolgáltató terek fejlesztésére kiírt pályázatán is sikeresen szerepelt és több mint 43 millió forintot nyert el a helyi közösségi ház fejlesztésére. A KDRFT elnöke bejelentette azt is, hogy a KDOP „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” pályázatán Balatonalmádi a szociális- és gyermekjóléti szolgáltatások komplex fejlesztéséra 136 195 300 Ft-ot, míg Balatonkenese a Területi Szociális Szolgáltató Intézmény infrastruktúrájának fejlesztésére 57 832 668 Ft vissza nem térítendő uniós forrást nyert el. A „Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bővítése” pályázaton szintén két Veszprém megyei nyertest köszönthetünk-folytatta Pál Béla- hiszen Balatonfűzfő a Szivárvány Óvoda és Bölcsőde bölcsődei kapacitásbővítésére 79 249 679 Ft-ot, Zirc önkormányzata pedig a Benedek Elek Napköziotthonos Bölcsőde fejlesztésére nyert el 79 895 140 Ft összegű vissza nem térítendő uniós támogatást. A hatodik nyertes Veszprém megyei KDOP pályázat a „Helyi és térségi jelentőségű vízrendszerek rekonstrukciója” című kiírás keretében született, ahol a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 1, 25 milliárd forint összegű uniós támogatást nyert el a Séd-Sárvízi Malomcsatorna hosszú távú fejlesztési programjának megvalósítására- mondta el az elnök. Pál Béla kiemelte ez utóbbi beruházás azért is jelentős a megye számára, mert az elmúlt időszakban a megváltozott időjárási viszonyok sokszor a települések életében megoldhatatlan, vis maior helyzeteket okoznak az elvezetetlen csapadékvíz miatt. A nyertes projekt megvalósítása során Veszprém megyében sor kerül mintegy 25 km-es szakaszon a Séd-patak környezetének rendezésére. A fejlesztés érinteni fogja Királyszentistván, Vilonya, Papkeszi, Berhida és Ősi településeket, ahol a belvizek megfelelő elvezetésének érdekében mederrendezést valamint keresztező és az árvízi biztonságot szolgáló árapasztó műtárgyak felújítását, átépítését végzik majd el. Szentkirályszabadja már nagyon régóta szerette volna felújítani az óvoda épületét, amely 47 évvel ezelőtt épült és amelynek műszaki állapota alig-alig éri el a megfelelő szintet- fogalmazott a sajtótájékoztatón a település polgármestere. Iványi András elmondta, az intézmény 3 csoporttal működik, de a 144 millió forint összköltségvetésű felújítást követően a bölcsődei ellátás színterét is szeretnék ebben az épületben megvalósítani. A polgármester kiemelte: a település központjának középületei sorra újulnak meg, köztük a Gizella- ház, ahol a szociális ellátó rendszer működik, de az óvoda mellett uniós támogatással valósul meg az egészségház rekonstrukciója és készült el a Rákóczi utca burkolatfelújítása is. Iványi András hozzátette a 2100 lelket számláló település lakossága folyamatosan bővül, ennek azonban komoly infrastrukturális feltételei vannak, ennek megteremtésére kapott lehetőséget a falu az elmúlt 4 évben elnyert közel 300 millió forintos uniós és hazai támogatással.
KDOP-5.1.1- Közoktatási infrastrukturális fejlesztés Pályázó neve Pályázat címe Elnyert támogatás Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Szivárvány óvoda, felújítása, bővítése 119 757 084 Ft
KDOP-2009- 4.1.1/D Helyi és térségi jelentőségű vízrendszerek rekonstrukciója Pályázó neve Pályázat címe Elnyert támogatás Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Séd-Sárvízi Malomcsatorna hosszú távú fejlesztési programja 1 249 844 715 Ft
KDOP-2009-5.2.2/A – „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” Pályázó neve Pályázat címe Elnyert támogatás Balatonalmádi Város Önkormányzata A szociális- és gyermekjóléti szolgáltatások komplex fejlesztése a Balatonalmádi Intézményfenntartó társulás intézményeiben 136 195 300 Ft
Balatonkenese Város Önkormányzata Területi Szociális Szolgáltató Intézmény infrastruktúrájának fejlesztése 57 832 668 Ft Veszprém megye összesen: 2 db 194 027 968 Ft Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás szociális intézményeinek komplex fejlesztése Adonyban és Perkátán 82 791 666 Ft Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Új nappali melegedő, szociális konyha, népkonyha kialakítása és szolgáltatásainak fejlesztése Székesfehérváron 49 158 002 Ft
Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Mikrotérségi Szociális szolgáltató központ az iszkaszentgyörgyi volt orvosi rendelőből és orvosi szolgálati lakásból 49 092 127 Ft Fejér megye összesen: 3 db 181 041 795 Ft Lábatlan Város Önkormányzata A Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat infrastrukturális fejlesztése az intézményben folyó szakmai munka minőségének és szolgáltatáshoz való hozzáférés javítása érdekében 50 000 000 Ft Tata Város Önkormányzata „Gondoskodó kistérség” – Szociális alapszolgáltatások minőségi fejlesztése a tatai kistérségben 131 780 809 Ft
Komárom-Esztergom megye összesen: 2 db 181 780 809 Ft
KDOP-2009-5.2.2/B – „Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bővítése” Pályázó neve Pályázat címe Elnyert támogatás Balatonfűzfő Város Önkormányzata A balatonfűzfői Szivárvány Óvoda és Bölcsőde bölcsődei kapacitásbővítése épület-átalakítással 79 249 679 Ft Zirc Városi Önkormányzat Benedek Elek Napköziotthonos Bölcsődei fejlesztés 79 895 140 Ft Veszprém megye összesen: 2 db 159 144 819 Ft Enying Város Önkormányzata Városi Bölcsőde intézményének infrastrukturális fejlesztése és kapacitásbővítése 71 972 997 Ft
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Székesfehérvár Megyeház utcai ingatlanokon található épületek bölcsődévé való átalakítása, fejlesztése 77 636 749 Ft
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Székesfehérvár, IV. számú Bölcsőde bővítése és fejlesztése 79 653 045 Ft Fejér megye összesen: 3 db 229 262 791 Ft Dorog Város Önkormányzata A dorogi Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde bővítése az intézményben folyó szakmai munka minőségének fejlesztése érdekében 73 044 772 Ft Esztergom Város Önkormányzata Az esztergomi Aprófalva Bölcsőde férőhelyszámának bővítése és rugalmas napközbeni ellátások biztosítása, sérült gyermekek integrációja. 66 049 460 Ft Oroszlány Város Önkormányzata Oroszlány Város Bölcsődéjének bővítése 79 983 889 Ft Tata Város Önkormányzata A tatai Új úti Bölcsőde kapacitásbővítése, minőségi fejlesztése 42 815 630 Ft
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|