Sörért tört be egy veszprémi üzletbe négy fiatal szombat hajnalban. Pechükre egy szolgálaton kívüli polgárőr észrevette őket, és rövid időn belül mind a négyüket elfogták a rendőrök. Szombat hajnalban 4 óra előtt egy szolgálaton kívüli polgárőr tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy Veszprémben a Budapesti úton lévő éjjel-nappali üzletnél betörőket zavart meg, és egy személyt feltartóztatott. A kiérkező járőrök a közelben a Kossuth utcán elfogták az elkövető menekülő társát. A két fiatal elmondta, hogy a betörésben még két társuk is részt vett, őket is rövid időn belül elfogták az egyenruhások. Az elkövetők 16-20 év közötti fiatalok voltak, akik előzőleg egy belvárosi szórakozóhelyen mulattak. Hajnal három óra körül elhagyták a diszkót és elhatározták, hogy sört szereznek. Tudták, hogy az éjjel-nappali raktára felülről nyitott és csak szögesdrót védi. Ketten felmásztak a tetőre, majd a drótot kifeszítve lementek a raktárba, ahonnan 5 tálca dobozos sört tulajdonítottak el, ezzel 20.400-forint lopási kárt okoztak. A fiatalok ellen lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás.
Közlekedési táblát vittek magukkal
Veszélyt jelző közlekedési jelzőtáblát vitt el egy négytagú társaság hétfőn hajnalban Veszprémben a Budapesti út – Rózsa utca kereszteződéséből. A tizenévesekből álló társaság a Budapesti úton haladt gyalogosan. Egyikük a közeledő rendőrautó láttán egy közlekedési jelzőtáblát a földre dobott. A társaság igazoltatása és elszámoltatása során kiderült, hogy a veszélyt jelző táblát a Budapest út – Rózsa utca kereszteződésénél lévő útfelbontás helyszínéről vitték el és az ott lévő kordont pedig szétbontották. Az ügyben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indult eljárás a 16-19 éves veszprémi fiatalok ellen.
Szívgyógyszert zsákmányolt a tolvaj
Két idős nőtől lopták el kézitáskáját vasárnap Pápán. Az ismeretlen elkövető pénzre nem tett szert, „zsákmánya” csupán egy doboz szívgyógyszer és személyes iratok. Egy 76 éves pápai nő éppen a templomból sétált haza vasárnap reggel, amikor a Bakony ér hídjánál hátulról odalépett hozzá egy fiatal, ismeretlen személy és kikapta a kezéből a szürke színű bőrtáskáját, majd a Kis-liget fele futva távozott a helyszínről. A táskában semmiféle érték nem volt, csupán egy doboz szívgyógyszer. Szerencsére az idős asszony nem sérült meg, ellopott táskája értéke 2000-300 forint. Az elkövető körülbelül 160 cm magas, vékony testalkatú, sötét ruházatot viselő férfi volt. Nem sokkal később, ugyanaznap reggel egy 87 éves pápai nő sérelmére is hasonló módon követtek el lopást. Az idős asszonyt a Szent László utcán lepte meg a tolvaj. Hátulról odalépett hozzá egy magas, vékony személy, aki kikapta a kezéből a fekete színű, bőrtáskáját, majd elfutott. Az illető sötét ruhát és sapkát viselt. A néhányezer forint értékű bőrtáska csupán a sértett okmányait tartalmazta.
Tetten érték a várpalotai betörőket
Két helyi férfit értek tetten betöréses lopás közben a várpalotai rendőrök március 15-én este kilenckor. A 21 éves férfi és 31 éves társa az erdészet egyik épületébe kísérelt meg betörni. Hétfőn este lakossági bejelentés alapján érkeztek ki a rendőrök egy várpalotai erdészet telephelyéhez. Az egyenruhások az ingatlan belső udvarán két férfit láttak, amint a bejárat felé szaladnak. Ekkor az egyik szolgálatos járőr előre szaladt a 8-as főút felöli bejárathoz, a másik egyenruhás pedig a szolgálati személygépkocsival szintén a bejárathoz sietett, számítva arra, hogy az elkövetők a 8-as főút irányába próbálnak meg elmenekülni. Az elkövetők a bejáratnál visszafordulva a hátsó kerítés irányába futottak. A rendőrök a helyszínen elfogták az egyik elkövetőt, aki a kőkerítésén átmászva futva próbált menekülni. Az elfogott férfit a nyomozók kihallgatták, csakúgy, mint a kedden a kora reggeli órákban elfogott, akkor már körözés alatt álló 21 éves társát.
Ellopott méhcsaládok Öt méhcsaládot loptak el kaptárastul Uzsa település határában. A tulajdonos a saját földterületére helyezte el korábban 8 darab méhkaptárát. Utoljára januárban ellenőrizte az – alacsony hőmérsékletre tekintettel – „alvó” méheket. Következő látogatása alkalmával, március 15-én viszont azt tapasztalta, hogy öt házilag készült kaptárat, a benne élő méhcsaládokkal együtt elloptak. A bűncselekménnyel okozott lopási kár 100.000 forint. A Tapolcai rendőrkapitányságon kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ügyben. Veszprém MRFK Sajtószolgálata
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|