Indul az ajkai városrehabilitáció első üteme
Pál Béla elmondta, a Közép- dunántúli Operatív Program „Leromlott vagy leromlással veszélyeztetett városrészek rehabilitációja” pályázatára beadott projekteket ún. brit városfejlesztési mintára kellett kidolgozni, amelynek keretében kötelező elemeket ( lakó, városi, közösségi és gazdasági funkciók megerősítését szolgáló fejlesztések valamint a közszféra funkcióinak megerősítését szolgáló fejlesztések) is be kellett építeni a benyújtásra kerülő anyagba. Pál Béla elmondta még, Veszprém megyében 12 városközpont újul 6,2 milliárdos uniós támogatással a KDOP különféle városfejlesztési pályázatai keretében. Schwartz Béla Ajka polgármestere a sajtótájékoztatón a megvalósuló projekt részleteit ismertette. Kiemelte: a beruházás keretében egyszerre újulnak meg középületek, közterületek, lakóépületek. A vállalkozók és civil szervezetek bevonásával kezdődő fejlesztések sorában megújul a szabadidő központ színházterme, hőszigetelésre és nyílászáró cserére vár a Polgármesteri Hivatal homlokzata, megújul több üzlet homlokzata, az érintett területen új szökőkút, világítás , játszótér is készül. A polgármester elmondta továbbá, hogy a városrehabilitációs pályázat megvalósítása keretében közösségi programokat, képzéseket és rendezvényeket is tartanak majd az akcióterületen élők és városlakók részére. A fejlesztés megvalósítása 2011. áprilisáig tart.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |