A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, az állatkert a Közép- Dunántúli Operatív Program keretében kiírt „Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztések” pályázaton nyert el 216 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást. A vadaspark az európai uniós támogatással „A mi Állatkertünk: közös értékünk, közös élményünk - tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben” című, 5 projektelemből álló pályázatának megvalósításával több, mint 420 millió Forint értékben hajt végre fejlesztéseket. Ebből már elkészült és látogatható az új csimpánzház, Böbe Majom Tanodája valamint mostantól a Kölyökdzsungel, az Afrika-ház és az Erdei mesterségek tanösvény kialakítása pedig a következő időszak feladata lesz majd az intézmény számára. Pál Béla hozzátette, ez a pályázati konstrukció igen nagy népszerűségnek örvendett; a kiírásra 31-en küldték be pályázatukat és ebből 8 nyertest hirdettek, köztük 3 Veszprém megyeit. A most elkészült Kölyökdzsungel elnevezésű projektelem összköltsége 77 millió forint volt, ebből mintegy 30 millió forint uniós támogatás a pályázaton elnyert 216 millió forintból. A KDRFT elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, 2007 és 2009 között Veszprém 5,6 milliárd forint összegű támogatás nyert el csak a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében. Pál Béla az ünnepségen jelentette be azt is, hogy a KDOP „ Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása” pályázaton a Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. „Összefogás Veszprém turizmusáért” projektje sikerrel szerepelt és 48 204 976 Ft összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el. Debreczenyi János, Veszprém polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki az iránt, hogy az Állatkert vezetése kiváló módon képviseli az intézmény érdekeit. A város első embere köszönetet mondott a kivitelezőknek, tervezőknek és minden, a projektben közreműködőnek. Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója elmondta, az öt fejlesztési elem közül ez összpontosít leginkább a gyermekek és családosok szórakozási igényeire. A gyermekek itt az állatok társaságában, azonos környezetben, rácsoktól és egyéb mesterséges határolóktól mentesen szórakozhatnak, játszhatnak. A köszöntőket követően a veszprémi Botev iskola két diákjával közösen Pál Béla, Debreczenyi János és Török László átvágták a nemzeti színű szalagot, majd második osztályos diákok vették birtokba a Kölyökdzsungelt.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|