A rendezvényt dr. Friedler Ferenc dékán nyitotta meg. Köszöntőjében bemutatta a kar tevékenységét és a nemzetközi hírű professzorokat, akik megnyitották laborjaikat az érdeklődők előtt. Ezt követően Smidla József mérnök informatikus hallgató, a kar tehetséggondozó programjának résztvevője villámgyors processzorokhoz kapcsolódó fejlesztéseit ismertette a látogatókkal, majd saját irodájában várta a további kérdéseket. A professzorok látványos előadásaikkal kápráztatták el az érdeklődő középiskolásokat, szülőket és városlakókat. Az optimalizálás és integrált biztonság megismerését követően kézzel foghatóvá tették számukra a kutatásokat, egy fotelben ülve megnézhették EKG jeleiket, az egészségügyi informatika hétköznapi oldalát, a táplálkozási szokásokból eredő előrejelzéseket. Betekintést nyerhettek a nanorészecskék világába és mikroszkópon keresztül vizsgálhatták meg a baktériumokat, irányíthattak rajzoló legorobotot, és a járműelektronika mozgatóit is részletesen megismerhették. Látványos és érdekes előadást hallhattak a szuperszámítógépekről, a filmrestaurálás és képfeldolgozás részleteiről, valamint néhány pillanatra színtévesztővé válhattak egy szemüveg segítségével, illetve az energiatakarékos és ledes izzókról hallhattak érdekességeket. Az ifjú informatikusok junior leckekönyvvel járták a laborokat, a kutatások vezetőitől aláírást kaptak, így megfelelő számú kreditpont birtokában junior diplomával tértek haza a rendezvényről. A program végén 3 dimenziós fotót küldhettek maguknak az érdeklődők, az Educatio felsőoktatási kiállításon különdíjas robot segítségével. A Műszaki Informatikai Kar az Edupresstől, a Magyar Oktatási Hírügynökségtől kapta a díjat, akik az Educatio standjainak kreativitását díjazták. A szoftvert a kar tehetséggondozó programjában részt vevő Zachár Gergely, másodéves mérnök informatikus hallgató fejlesztette, két webkamera képeiből készítette el a 3D-s fotókat. A szolgáltatás nagyon népszerű volt a látogatók körében, a képeket emailen küldhették el maguknak, hozzá pedig vörös-cián szemüveget kaptak, hogy otthon is térben láthassák magukat.
Fotók: Mészáros Péter és Szabó László
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|