Dr. Horváth Zoltán, a megyei önkormányzat személyügyi referense tájékoztatta a bizottságot, arról, hogy a pályázat formai követelményeinek mindkét pályázó megfelel. A tagok kifejtették véleményüket a pályázók írásos anyagáról, illetve a színház Közalkalmazotti Tanácsa és szakszervezete képviselői ismertették az intézményen belüli szavazások eredményét. A bizottság egyenként hallgatta meg a pályázókat, akik legfeljebb 20 perces szóbeli kiegészítési lehetőséget kaptak, majd kérdésekre válaszoltak. A meghallgatás után a bizottság tagjai egyenként kifejtették véleményüket a pályázatokról, illetve a pályázókról, majd az alábbi összegzést fogalmazták meg. Oberfrank Pál pályázata egy megkezdett, létező, sikeresnek bizonyult út folytatására épül, illetve ennek szándékát fogalmazza meg. Pályázata figyelembe veszi a megye, a város adottságait, elvárásait. Személyében látja a szakmai bizottság a konszolidált működés, egy sikeres népszínház megvalósításának garanciáját. Sopsits Árpád pályázatát szakmailag erősnek és pontosnak ítélte a bizottság, amelyet személyes meghallgatása is erősített, ugyanakkor pályázati koncepciója nem felel meg egy veszprémi nagyságrendű színház lehetőségeinek, nem veszi figyelembe sem a közönség, sem a fenntartó elvárásait. A szavazással a bizottság 9 igen szavazattal Oberfrank Pál megbízását javasolja a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. A színházban tegnap, a társulat előtti meghallgatás után az alábbi szavazási eredmények születtek: A közalkalmazottak részéről 94-ből megjelent 51. Oberfrank Pálra 47, míg Sopsits Árpádra 4 szavazat érkezett. A Színházi Dolgozók Szakszervezete részéről a 88-ból megjelentek 50-en, Oberfrank Pálra 46, Sopsits Árpádra 4 szavazatot adtak le.
A szakmai bizottság tagjai: Blaskó Balázs, színész - Egri Gárdonyi Géza Színház Kerényi Miklós Gábor, igazgató - Budapesti Operettszínház Megyeri László, szakmai tanácsadó - Előadó-művészeti Iroda, OKM Nagy Viktor, igazgató - Győri Nemzeti Színház Szakonyi Zsófia, színházi referens - Művészeti Főosztály, OKM Németh Ferenc, akusztikus tárvezető - Veszprémi Petőfi Színház, Közalkalmazotti Tanács Tóth Attila, világosító - Veszprémi Petőfi Színház, Színházi Dolgozók Szakszervezete Talabér Márta, alelnök - Veszprém Megyei Önkormányzat Dr. Hermann István, a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke - Veszprém Megyei Önkormányzat Levezető elnök: Nagy Viktor.
Oberfrank Pál szakmai önéletrajz 1964. május 3-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahol szerepelt a diák-színjátszókör előadásain a Piarista Színpadon. 1986-ban elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát francia-angol tagozaton, majd mégis a színművészetet választotta. Főiskola előtt a Nemzeti Színház stúdiósa, Bodnár László utolsó tanítási évében. 1987-ben sikeresen felvételizett Marton László osztályába, 1991-ben szerzett színészdiplomát. 1991-2008 között a Vígszínház tagja, jelenleg szabadúszó.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|