Csütörtökön napközben Nemesvámoson egy Opel személygépkocsiból 5 román állampolgár benzines láncfűrészeket kínált értékesítésre. Amikor a járőr igazoltatta Őket, az autójuk csomagtartójában összesen 8 db „Stihl” feliratú láncfűrész, valamint ágymenű garnitúra is volt. Mint kiderült, az árukat Budapesten a Józsefvárosi piacon vásárolták azzal a szándékkal, hogy azokat kis haszonnal majd vidéken értékesítik. Így jutottak el Veszprém mellé. Az áru azonban szemmel láthatóan nem eredeti, gyenge utánzatnak bizonyult, színében és kidolgozásában is eltért az eredetitől, gyári számmal sem rendelkezett. Az árukészlet lefoglalták, a Veszprémi Rendőrkapitányság az ügyben áru hamis megjelölése bűntett miatt indított büntetőeljárást.
Áruházi ruhában próbáltak meg kisétálni
Egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lány próbált meg ruhákat lopni csütörtök délután az egyik veszprémi hipermarketből. Tegnap a délutáni órákban bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy Veszprémben a külső körgyűrű mellett található hipermarketben két lányt lopáson értek tetten. A kiérkező rendőrjárőr megállapította, hogy a két lány, egyikük 15, másik 13 éves, úgy próbáltak meg kivinni az áruházból női ruhákat fizetés nélkül, hogy azokat magukra vették a saját ruháik alá. Több ruhát is bevittek a próbafülkébe, majd amelyik megtetszett számukra, arra egyszerűen felvették a sajátjukat. Hogy ne legyen feltűnő a dolog, ezért kis összegben élelmiszert vásároltak. A biztonsági személyzet azonban feltartóztatta Őket, és értesítette a rendőrséget. A Veszprémi Rendőrkapitányság a 15 éves lány ellen lopás vétsége miatt indított büntetőeljárást.
Előzzük meg a gépkocsi feltöréseket!
Két gépkocsit törtek fel Veszprémben csütörtökön rövid időn belül. Mindkettőben az utastérben hagyta értékeit a tulajdonos.
A Csikász utcában egy Ford gépkocsiból női táskát emeltek ki, benne az autó és a tulajdonos irataival, valamint 22.000 forint készpénzzel. A tulajdonos csak rövid időre parkolt le, míg az óvodába ment a gyermekéért, de ez elég volt az elkövetőnek, hogy betörje az autó ablakát és elvigye a tulajdonos táskáját. Nem sokkal később a közelben lévő Csermák utcában egy Suzuki gépkocsit törtek fel. Itt is a betört ablakon át jutottak hozzá a tulajdonos iratait és mobiltelefonját tartalmazó fekete bőrtáskához. Mindkét esetben a kocsi utasterében jól látható helyen - az ülésen, illetve az előtt – hagyta a tulajdonos az értékeket. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a gépkocsi utasterében – bármilyen rövid időre is hagyják el azt – látható helyen ne hagyjanak semmit. Az értékeket inkább vigyék magukkal, vagy az autó csomagterében helyezzék el.
Összetörte az ellopott autót
Ma reggel Berhidán balesetezett a tegnap hajnalban ellopott autóval egy helyi fiatalember. A 20 éves férfi Veszprémből egy családi házból lopta el az autót december 3-án 0 és 6 óra között. A nyitva lévő pinceablakról lefeszítette a szúnyoghálót, így jutott be a házba. Magához vette a sluszkulcsot és a garázsból elvitte a Suzuki típusú személyautót. A lopott autóval ma hajnalban balestezett, nekiment egy villanyoszlopnak Berhidán. A kiérkező rendőrök elfogták a könnyű sérülést szenvedett fiatalembert. A férfi ellen egy hónapja már eljárás indult, mert ellopott egy Peugeot típusú személyautót, amellyel szintén közúti balestet szenvedett.
Veszprém MRFK Sajtószolgálata
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|