Ékkő az ékszerdobozban
A költségvetés mintegy 1,8 milliárdba kerül, ebből 1,5 milliárd forint uniós pénzt nyertek az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Az önkormányzat 270 millió forint önrésszel járult hozzá a beruházáshoz. A támogatás lehívása folyamatos, a munkálatokat 2010 márciusában fejezik be, a zömével már végeztek. Felújították a Gyógy-teret, a Széchenyi parkot, a Vitorlás teret, a Rózsa kertet. Elkészült a Jókai Mór Emlékmúzeum épülete és kertje, a Városi Helytörténeti Gyűjtemény és Látogató Központ épülete. Elbontották a volt szovjet üdülő épületét, helyére parkot terveznek. Folyamatban van a Vaszary kastély felújítása, ahol galéria és képtár lesz. A városrészhez vezető utak közül szezonra elkészült a Honvéd és a Csokonai utca, a Fészek köz. A Vitorlás téren tartott szalagátvágás alkalmával dr. Bóka István polgármester arról beszélt, hogy sikerük legfőbb kulcsa, hogy egyfelé viszik a szekeret, kollégái elhivatottak és kőkeményen dolgoznak. Köszönetet mondott a megyei közgyűlésnek és az elnöknek a Jókai Múzeum térítésmentes használatáért. Újhelyi István államtitkár a városba levő összefogásra helyezte a hangsúlyt, és kijelentette: a kormány továbbra is támogatja a fejlesztéseket, így nem lesz akadálya az uniós pénzek lehívásának.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |