A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata által őrzött strandokon még nem okozott komolyabb problémát a hőség, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy elsősorban idős, beteg emberek lesznek rosszul a strandokon. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata éppen ezért hívja fel a veszélynek fokozottan kitett, idősek és kisgyerekes szülők figyelmét arra, hogy a szokásosnál is óvatosabban tartózkodjanak a napon. Magas az UV sugárzás, ezért a déli órákban javasoljuk, hogy aki teheti, húzódjon árnyékos helyre. A 30 fokot is meghaladó tartós meleg is fokozott terhelést jelent a szervezetre, melyet a kisgyerekek, idősek, vagy a betegek nagyon nehezen tudnak elviselni! Az első igazi kánikulai napok is igazolják, hogy fokozottan kell figyelni, még a fürdőheyeken, a vízek közelében is. A VMSZ vízimentői az utóbbi napokban többször is segítettek, elsősorban idős embereknek, akik a strandokon lettek rosszul. Szerencsére ezen rosszullétek súlyossága nem igényelt komolyabb beavatkozást, de a kánikulai napokban a vízimentők a vízben tartózkodók mellett fokozottan figyelik a standokon napozókat is.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata azt javasolja, hogy a fokozott veszélynek kitett korcsoportba tartozók lehetőleg minél kevesebbet tartózkodjanak a tűző napon, és különösen ügyeljenek arra, hogy ilyenkor - a megszokottnál is - több folyadékot fogyasszanak. Természetesen nem árt az óvatosság akkor sem, amikor vízbe mennek a nyaralók. Nem lehet elégszer felhívni a strandolk figyelmét, hogy felhevült testtel, tele hassal, alkoholos befolyásoltság mellett ne menjenek a vízbe.
Tar Mihály, kommunikációs igazgató, szóvivő
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|