Ünnepélyes alapkőletétel a Somlónál
Meg fog épülni egy modern, nemzetközi színvonalú pezsgőpincészet és borászat, aminek eredményeként bízni lehet abban, hogy a helyi borászoknak, kistermelőknek hosszú távon munkát, megélhetést tudnak majd adni- hangsúlyozta Kreinbacher József. Az európai bortörvényben a magyar érdekeket maradéktalanul érvényesíteni tudtuk. Magyarországnak 2009 nyarától az európai bortörvény minden intézkedését be kell vezetnie, s ennek az egyik legfontosabb része az eredetvédelem megoldása és a termékleírások pontosítása – mondta el az épülő pincészet és pezsgőüzem alapkőletételén a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Gráf József szerint a magyar termelők csak a minőséggel tudnak versenyezni, hiszen Magyarország összes szőlőterülete akkora, mint Franciaország egyetlen nagyobb borvidéke; 82 ezer hektáron évi 670 ezer tonnányi szőlő terem itt, amelyből mintegy három és félmillió hektoliter bor készül. Ebből a mennyiségből kétmillió hektoliter fölött van a minőségi bor, de a tájborok is már meghaladják az egymillió hektolitert, s csupán néhány százezer hektoliternyire tehető az asztali bor mennyisége. A miniszter kiemelte: a vezető borászatok mellett ma már a közepes nagyságrendű borászatokban is modern technológia van, s így a magyar bornak - hozzászámítva a kiváló magyar szakértelmet és a kedvező éghajlatot - kevés vetélytársa lesz a régióban. Gráf József hozzátette a turizmus legjobb marketing a világon, hiszen a bor kimondottan bizalmi termék. Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke köszöntőjében elmondta: a magánberuházó sikeres pályázata révén a kétmilliárd forintos beruházás összköltségének felét sikerült elnyerni európai uniós támogatásból; az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 750 millió, a regionális operatív program pályázatán pedig 154 millió forint támogatáshoz jutott a somlói Kreinbacher Pincészet. Pál Béla hozzátette a beruházás keretében az új pincészet és pezsgőüzem mellett vinotéka, bortörténeti múzeum, apartmanfalu is épül, valamint a Somló Tavasz Egyesület által kerül kialakításra egy kulturális, helytörténeti bemutató és emlékhely.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |