I. Magyar Fesztivál Csillagtúra Idén, a Kulturális Turizmus Évében első alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Fesztivál Csillagtúra a szakmát és a nagyközönséget egyaránt megcélzó, hagyományteremtő jelleggel elindított országos fesztivállátogatási akciósorozat. A Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében megvalósuló Magyar Fesztivál Csillagtúra célja, hogy a hazai sokszínű fesztiválkínálatot összefogva növelje a minőségi fesztiválok népszerűségét, a belföldi utazóközönséget minőségi fesztivállátogatásra ösztönözze, ezzel hozzájáruljon a minőségi fesztiválszervezők munkájához, valamint elősegítse a Magyar Fesztivál Szövetség fesztiválminősítési rendszerének bevezetését. A Magyar Fesztivál Csillagtúra keretében a hazai fesztiválközönség játékos „versenyben” vehet részt, amelynek során az érdeklődőknek egy adott időszak alatt az akcióhoz csatlakozott állomáshelyeket, fesztiválokat kell érinteniük, és az erről szóló igazolást beszerezniük. A „verseny” célja, hogy az érdeklődők minél több állomásra eljussanak, azaz minél több fesztivált felkeressenek. A fesztivállátogatók a „verseny” mellett játékos és interaktív programokban is részt vehetnek. A Magyar Fesztivál Csillagtúra révén a turisztikai szakma olyan aktív közönséghez juthat, amely tudatosan szervezi az utazásait, azok során többet költ turisztikai szolgáltatásokra, és akár folyamatos adatokat is biztosíthat turisztikai szokásairól. Az akcióhoz csatlakozhatnak: Fesztiválok Fesztivállátogatók Szakmai szervezetek Médiapartnerek A Magyar Fesztivál Csillagtúrához csatlakozhatnak mindazon fesztiválok, amelyek valamely országos szövetségnek/szakmai szervezetnek tagjai. A csatlakozó fesztiválok vállalják, hogy a rendezvényük területén és ideje alatt a közönség számára kihelyezett regisztrációs és információs felülettel, ún. „Csillagponttal”, továbbá egyedi kedvezményekkel várják a Csillagtúra résztvevőit. A fesztiválok öt számjegyű kódot kapnak, amely utal a helyszínt adó régióra és a fesztivál jellegére is, amelyekből a szervezők a későbbiekben fontos statisztikai adatokat nyernek, és további turisztikai kutatásokban és előrejelzésekben is felhasználják. Az akcióban részt vevő fesztiválokról az érdeklődők az I. Magyar Fesztivál Csillagtúra hivatalos honlapján, a www.fesztivalcsillagtura.hu oldalon olvashatnak, megjelennek a Csillagtúra eseménynaptárában, rákerülnek a Csillagtúra országos térképére, valamint a közönség közülük választhatja ki az „Év fesztiváljait” is. A fesztivállátogatók a Magyar Fesztivál Csillagtúra honlapján, a megadott módon egyéni SMS kódért regisztrálhatnak az akcióba, amellyel számos kedvezményhez juthatnak: látogatói kedvezményben részesülhetnek a Csillagtúra állomásain, részt vehetnek az akció nyereményjátékaiban, kedvezményesen juthatnak hozzá a Magyar Turizmus kártyához, aktuális információkat szerezhetnek a Csillagtúra közösségi portálján, szavazhatnak az „Év fesztiváljairól”, és a Csillagklub tagjai lesznek, amelynek keretében első kézből szerezhetnek információkat fesztiváligazgatóktól, szervezőktől, résztvevőktől. Az I. Magyar Fesztivál Csillagtúrához eddig olyan szakmai szervezetek csatlakoztak, mint a Gasztronómiai Fesztiválok Szövetsége és a Folklór Fesztiválok Szövetsége, továbbá csatlakozási szándékát jelezte a Szabadtéri Színházak Szövetsége is. Az akciósorozathoz várják a további szakmai szervezetek és médiapartnerek csatlakozását. A közönségjáték A Magyar Fesztivál Csillagtúra keretében közönségjátékkal is ösztönzik a hazai közönséget a minőségi fesztivállátogatásra. Az akciósorozat helyszínein a szervezők a látogatók számára jól látható módon kihelyeznek legalább egy, nagyméretű (max. A2) információs táblát, amelyen szerepel a fesztivál neve, mint az I. Magyar Fesztivál Csillagtúra hivatalos állomása, a fesztivál öt számjegyű kódja és egy telefonszám. Azok a fesztivállátogatók, akik sikeresen regisztrálnak az I. Magyar Fesztivál Csillagtúra hivatalos honlapján, a www.fesztivalcsillagtura.hu oldalon, részt vehetnek a nyereményjátékban, ha elküldik a fesztivál kódszámát SMS-ben a fesztivál helyszínén, a fesztivál időtartama alatt, az információs táblán feltüntetett telefonszámra. A játékban részt vevők között 2009. december 11-én, az Új Színházban megrendezésre kerülő Fesztivál Gála műsor keretében sorsolják ki a nyerteseket. A Gálát a Magyar Televízió 1-es csatornája élő adásban közvetíti. Megjegyzések A www.fesztivalcsillagtura.hu honlap publikus, mindenki számára hozzáférhető, azonban bizonyos felületek csak regisztrált látogatók számára elérhetőek. Az adott telefonszámra SMS-t bárki, bármikor, bárhonnan, bármilyen tartalommal küldhet fesztiválkóddal, azonban a nyereményjátékban csak az a regisztrált fesztivál látogatói telefonszámról érkező, fesztivál kódszámot tartalmazó SMS vesz részt, amelyet a fesztivál ideje alatt küldenek. Egy regisztrált felhasználói telefonszámról egy fesztiválkód csak egyszer vesz részt a játékban. Az akciósorozat ideje alatt a szervezők Magyar Fesztivál Csillagtúra információs vonalat működtetnek, amelyen folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket. Az információs vonal telefonszáma: 06-30-373-1100. További információk: Elekes Zoltán, Magyar Fesztivál Szövetség alelnöke, projektvezető, mafesz.szeged@anet.hu Zentai István, Projektvezető, Magyar Fesztivál Csillagtúra Tel.: 06-30-373-1100 E-mail: info@fesztivalcsillagtura.hu, Internet: www.fesztivalcsillagtura.hu
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|