A díjat március 3-án vehette át ünnepélyes keretek között dr. Glatz Ferenctől, az alapítvány kuratóriumi elnökétől. Glatz Ferenc elmondta, az alapítvány 1990 óta kiemelten kezeli a környezetvédelem témakörét és értékeli azokat a tudósokat, akik korszerű szempontot képviselnek a területen, nemcsak mozgalomként fogják fel. Örömét fejezte ki, hogy a Pannon Egyetemen környezetgondosságra és környezetgazdálkodásra nagy figyelmet fordítanak, az iparágak környezetbarát módon történő működtetését helyezik előtérbe. Dr. Rédey Ákos saját szakmai és tudományszervező tevékenysége is ezt bizonyítja, ezzel érdemelte ki az oklevelet. A rektor megköszönve a díjat hozzátette, az elismerés rajta keresztül minden környezetvédelemmel foglalkozó kollégájának is szól, szakok alapításával, indításával és innovációs tevékenységgel erősítik a területet a Pannon Egyetemen.
BV
A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kuratóriuma a Magyar Kultúra Napja alkalmából évente díjat adományoz a kiemelkedő teljesítményt elért személyeknek. A miniszter az oktatás, a kutatás, a művészetek különböző ágainak támogatása, a közművelődés megújítása, valamint a környezetvédelmi szemlélet kialakítása és fejlesztése érdekében 1990-ben közérdekű célok megvalósítására hozta létre az alapítványt. Az alapítvány kuratóriuma Pázmány Péter Felsőoktatási díjat adományozott Dr. Rédey Ákos rektornak a környezetmérnöki oktatásban elért hazai és nemzetközi elismerést kiváltó eredményeiért. Dr. Rédey Ákos vegyészmérnöki és környezetmenedzser végzettségű, a kémiai tudományok doktora. 1974 óta tanít a veszprémi Pannon Egyetemen. 1990-ben hozta létre és vezeti a Környezetmérnöki és Kémiai Technológiai Tanszéket, ami később intézetté bővült. A közelmúltban lett az egyetem rektora. Tudományos, szakmai, közéleti tevékenysége sokrétű, széleskörű nemzetközi ismertségét mutatja, hogy a világ 15 egyetemén tanított, publikációs tevékenysége rendkívül gazdag, olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján elhelyezett méltatásban. (http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news=10172&cHash=53e709d057)
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|