Pál Béla elmondta, a támogatás minimum összege 20 millió, maximum összege pedig 400 millió forint volt. Erre pályázhattak mindazok a gazdasági társaságok, önkormányzatok és non-profit szervezetek, kis-és középvállalkozások, akik azt tűzték ki célul, hogy a maguk területén lévő turisztikai fejlesztést komplex módon, újabb és újabb beruházásokkal teszik még vonzóbbá a régióba látogatók számára. Alapfeltétel volt viszont, hogy a vissza nem térítendő európai uniós támogatással megvalósuló beruházás ne csak egy területre irányuljon, hanem olyan komplex fejlesztés legyen, amely minimum 3 terület fejlesztésére irányul: mindez megvalósulhat települések összefogásával, de úgy is, hogy egy eddig is jelentős turisztikai vonzerővel rendelkező területen többféle fejlesztést valósítanak meg. A KDRFT elnöke a sajtótájékoztatón arról számolt be, a pályázatra többszörös volt a túljelentkezés, a régióból 31 pályázat érkezett be; ebből 5 nyert összesen 1 265 544 501 forint összegű támogatást. A nyertesek az elnyert pénzből különféle kulturális, történelmi, régészeti, néprajzi emlékhelyet alakítanak ki, természeti és táji értéket mutatnak be, borhoz, a gasztronómiához illetve a turizmus más ágaihoz kötődő feltételeiket fejlesztik majd. A megvalósuló fejlesztések nemcsak az adott területre lesznek hatással, hanem a régió és az ország turisztikai vonzerejét is növelik majd. Pál Béla bejelentette, a Közép-dunántúli régióban az 5 nyertes közül 1 Komárom-Esztergom megyei, 2 Veszprém megyei, 2 pedig Fejér megyei projekt. Török László, a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, az idén 50 éves állatkert ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatott volna. A következő 2 évben olyan fejlesztések valósulhatnak meg a sikeres pályázat által, melyre a remények szerint mindenki büszke lesz majd. Török László szerint köszönet jár a nagy elődöknek- Répási László, Kasza László és Sigmond István korábbi igazgatók nagyon sokat tettek azért, hogy ezt a csodálatos fejlesztési programot a következő 2 évben megvalósíthatják az intézményben. Köszönet jár annak a 10-14 millió látogató bizalmáért is, akik az elmúlt 50 évben eljött ide és országhatáron innen és túl öregbítette az állatkert hírnevét- fogalmazott az ügyvezető igazgató. Az idei látogatói adatok szerint november végéig egy közel 20 éves látogatói rekordot sikerült az állatkertnek felállítania; mely szerint 283 ezren voltak kíváncsiak a növény-és vadaspark lakóira. Ez a szám 47 ezerrel több, mint az elmúlt közel 20 év legjobb évének látogatói száma volt- mondta el az intézmény vezetője. Török László kiemelte, ez a 47 ezer látogatói plusz adott idén lehetőséget arra, hogy szépítsék, bővítsék az állatkertet illetve a pályázati önerő részéhez ők adták az oroszlánrészt. A tervek szerint 2009 a Csimpánzok Éve lesz a veszprémi növény- és vadasparkban, egy kis szerencsével pedig egy évvel később már egy 3-4 fős zsiráfcsapatot is szeretnének bemutatni a vendégeknek. A pályázat nyertesei:
Megye Pályázó neve A projekt címe A projekt összköltsége Támogatási összeg Komárom-Esztergom Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás Turisztikai desztináció létrehozása a Bakonyalja felzárkózásáért 462 972 239 367 664 395 Fejér Pákozd Polgármesteri Hivatal "Pákozd-Mészeg-hegyi Történeti Tematikus út" kialakítása 261 271 941 220 923 975 Fejér Gárdony Város Önkormányzata Turisztikai desztinációk integrált fejlesztése Gárdonyban 360 711 326 306 604 627 Veszprém Kreinbacher Birtok Kft. Somló Wine World:a Közép-dunántúli Régió versenyképességének, piaci pozíciójának, látogatottságának és vonzerejének magas fokú javítása borturisztikai termékkínálatának grandiózus bővítésével,kulturális, és természeti értékek fejlesztésével 312 210 321 154 351 504 Veszprém Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark Szolgáltató Kht. A mi Állatkertünk: közös értékünk, közös élményünk - tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben 420 147 475 216 000 000 Összesen: 1 817 313 302 Ft 1 265 544 501 Ft
Rövid ismertető a projektekről:
Komárom-Esztergom megye
? Kisbér_Turisztikai desztináció létrehozása a Bakonyalja felzárkózásáért
10 objektumban, 5 településen integrált turisztikai fejlesztést valósít meg 2 év alatt 4 turizmusághoz (borászati bemutató-fogadó-tároló-kóstoltató, Mini Magyarország makettpark, interaktív bemutató a kisbéri kiskastélyban, iskolamúzeum, tanösvény) kapcsolódva 463 m Ft értékben.
Fejér megye
? "Pákozd-Mészeg-hegyi Történeti Tematikus út" kialakítása
A Pákozd-Mészeghegyi tematikus út kialakítása 3 projekt elemet foglal magában: a mészeghegyi katonai emlékhely új attrakciókkal, interaktív elemekkel történő fejlesztését, a pákozdi 1848-as emlékmű felújítását és tereprendezését, valamint a 1848-as eseményekhez szervesen kapcsolódó sukorói Haditanács Emlékpont tovább fejlesztését. A 3 elem kapcsolódása egymáshoz biztosítja a térség látogatottságának javulását, idegenforgalmi bevételeinek növekedését, a történelmi események, hagyományos népszerűsítésének erősítését.
? Turisztikai desztinációk integrált fejlesztése Gárdonyban
A projekt célja Gárdony turisztikai szolgáltatásainak minőségi és mennyiségi fejlesztése, a turisztikai attrakciók összehangolása. Az integrált fejlesztés keretében az alábbi 4, egymástól elkülönülő, együttműködésen alapuló elem valósul meg: 1. Dinnyési Hagyományőrző Turisztikai Központ: Gárdony dinnyési településrészén található Szent György Templom kertjében 3 építmény kerül kialakításra, a Közösségi Ház, a Kapu építmény és a Szabadtéri Színpad. A megvalósuló Központ összefogja a térség turisztikai szolgáltatásait. 2. Velencei-tavi Galéria: a műemléki környezetben lévő régi magtár épületének átalakításával és felújításával jön létre. Művészeti-turisztikai funkciót kap. 3. Chernel István Madárvárta: az agárdi Madárvárta épülete és kilátója megújul, új funkcióként megnyílik a térségbe látogató turisták számára. 4. Madárdal Tanösvény: a projekt elemeit egy láncolatba fűzi, valamint további természeti értékeket mutat be.
Veszprém megye
? Kreinbacher Birtok Kft. - Somló Wine World:a Közép-dunántúli Régió versenyképességének, piaci pozíciójának, látogatottságának és vonzerejének magas fokú javítása borturisztikai termékkínálatának grandiózus bővítésével,kulturális, és természeti értékek fejlesztésével
A projekt célja Somlóvásárhely, a Somlói Borvidék és a Közép-Dunántúli Régió versenyképességének, jövedelemtermelő képességének, piaci pozíciójának, látogatottságának és vonzerejének magas fokú javítása, borturisztikai termékkínálatának grandiózus bővítése, komplex akadálymentesítéssel rendelkező és kiemelkedő kvalitású, családbarát szolgáltatásokat kínáló, országos illetve nemzetközi relevanciájú minőségorientált borturisztikai központ - SOMLÓ WINE WORLD - kialakításával, illetve kapcsolódó természeti és kulturális értékek fejlesztésével.
? A mi Állatkertünk: közös értékünk, közös élményünk - tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben
A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény és Vadaspark Veszprém megye és a régió legismertebb, leglátogatottabb turisztikai attrakciói közé tartozik az évenkénti 200 ezer főt meghaladó vendégszámmal (2005-ben 213 ezer, 2006-ban 237-ezer fő). Az alapítás óta mintegy 10-14 millióra tehető látogatóinak összlétszáma. A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark átfogó fejlesztése napjainkra elengedhetetlenné vált. Az utóbbi évtizedekben az állatkerti fejlesztések forráshiánya a szolgáltatások színvonalának visszaesését, a csökkenő látogatószámot és az állatok tartási körülményeinek romlását eredményezte. E problémákat hatékonyan orvosolandó, az intézmény fő fejlesztési céljai a versenypozíció megtartására, a szezonalitás csökkentésére, a célközönség szélesítésére és a tudatformáló küldetés erősítésére irányulnak - családbarát módon.
A fejlesztés/projekt céljai:
- Versenypozíció megtartása, erősítése: az országban lezajló turisztikai tendenciák követése, a versenytárs elemzést követő szükséges fejlesztések megvalósítása. - Szezonalitás csökkentése: a megfelelő kiegyensúlyozottabb kihasználtság a költséghatékony üzemeltetés alapja. - Célközönség szélesítése: a szélesebb célközönség elérése a bevételek növekedését és a szezonalitás csökkentését eredményezik, akár a célcsoportok éven belüli ütemezett megszólításával. - Tudatformáló küldetés erősítése: az állatkert kiemelt célja és alaptevékenysége, melyet a piaci elvek háttérbe tudnak szorítani.
A projekt főbb tevékenységei, részletes szakmai tartalma
Az állatkert stratégiai céljaihoz illeszkedő fejlesztési projektelemek a következők (3 tematikus turisztikai termék köré - állat- és természetvédelem, interaktív tanulás, oktatás és hagyományőrzés - csoportosulva):
Csimpánzvilág: A csimpánzvilág célja a jelenleg méltatlan körülmények között tartott csimpánzpár - a jogszabályban előírt szintű - új kifutóban történő elhelyezése, új 16-20 egyedet számláló alfajtiszta csimpánzcsalád megtelepítése, mely a turisztikai bemutatáson túl alkalmas tudományos, egyetemi együttműködési megállapodások megalapozására is.
Afrika Ház: A gulya-dombi területeken található afrikai állatok bemutatását célzó kifutóhoz szervesen kapcsolódó épület az állatok egész évben történő bemutatásra ad lehetőséget, valamint további - jelenleg még az állatkert állományában nem lévő, de tervezett (pl. zsiráf) - állatok elhelyezésére nyílik lehetőség.
Kölyök-dzsungel: Az állatkerti elemek közül ez összpontosít leginkább a gyermekek és családosok szórakozási igényeire. A gyermekek itt az állatok társaságában, azonos környezetben, rácsoktól és egyéb mesterséges határolóktól mentesen szórakozhatnak, játszhatnak.
Böbe Majom Tanodája: A tanoda fő funkciója az ismeretszerzés, oktatás. A zoopedagógiai foglalkozások hatékonysága és egész évben történő lehetőségét kívánja a biztosítani a tanoda. Az épület építészeti kialakítása mellett felszereltségében is a funkciót szolgálja.
Erdei mesterségek tanösvény: A Fejes-völgy országosan egyedülálló természeti érték, mely magában a városban helyezkedik el. Veszprém egyedülálló lehetősége az állatkerten belül egy erdei környezet bemutatása. Kézenfekvő volt, hogy az attrakciók komplex módon kerüljenek bővítésre. Ehhez kínálkozott egy régi erdei mesterségeket bemutató tanösvény kialakítása.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|