A szombathelyi születésű Szent Márton püspök emlékére, kilenc éve minden novemberben összeül a szakma és a helyi borkedvelők közössége, hogy megkóstolják az újborokat.
A száznál is több vendéget Mezőssy Zoltán házigazda köszöntötte, aki egyben a borlovagrend ínyencmestere és főpohárnoka is. A titulusának megfelelő feladatot a vendégek megelégedésére látta el, hiszen a kiváló borok mellé libából készült, környékünkre jellemző hagyományos ételekből álló menüsort állított össze. Ács János polgármester köszöntő beszédében felhívta a figyelmet a Balatont északról keretező, a várost körülvevő hegyek szépségére.
Ha szerencsésebb történelmű ország lennénk, a Balaton ma a világ leglátogatottabb és legtöbbre értékelt turisztikai paradicsomai közé tartozna. Itt minden adott, minden együtt van: víz, napfény, szőlő és szorgalmas emberek – mondta. Majd hozzátette, hogy a szőlő élete hasonlatos az emberéhez, hiszen két-három évesen indul el, de sokáig szertelen. Húszévesen már mindent tud, de legszebb értékeit 40 éves kora körül mutatja meg.
A beszédek után Csere Sándor kanonok és Szabó Emőke református lelkészasszony szentelte, illetve áldotta meg az újborokat.
Hagyomány már ezen az ünnepen, hogy ilyenkor a borlovagrend tiszteletbeli tagokat fogad soraiba. Ez a megtiszteltetés most Csere Sándor kanonokot, dr. Kincses Ildikó rendőr dandártábornokot, Mogyorósi Tibor szőlészt és Rompos Klaudia kertészmérnököt érte.
Az idei rendezvény különlegességét az adja, hogy a badacsonyi és Szent György hegyi borok alázatos képviselője, a Vinum Vulcanum Borlovagrend idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Természetesen erről is megemlékeztek a tagok és a vendégek is.
A rendezvény fergeteges táncmulatsággal és Kovács Kati fellépésével folytatódott.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|