Az eseményt több évtizede hirdeti meg a Veszprém Megyei Önkormányzat gazdasági és területrendezési bizottsága, amely idén április 20 és augusztus 31 között zajlott. A háromtagú zsűri megtekintette a közterületeket, többek között a gyomtalanítást, a parlagfű irtást és gyep-, a virágok-, és a fák ültetését, gondozását, a köztéri bútorok, a vízelvezető árkok állapotát. A versenyt a települések lélekszámát figyelembe véve több kategóriában hirdették meg, ebben az évben legtöbben a háromszáznál kevesebb, illetve az 1000-3000 lakost számláló településekről neveztek. A háromszáznál kevesebb lakosúak közül első helyezést ért el Bakonyság, második Döbrönte, a harmadik helyen Csehbánya végzett. A 300-500 lakos közötti településeken Zalaerdőd, Mindszentkálla, Dörgicse, az 500-1000 embert számláló helyeken Porva, Bakonyoszlop, Balatonszőlős a sorrend. Csopak, Alsóörs és Felsőörs került dobogóra az 1000 és 3000 lakosú településeken, a 3000 felettiben pedig Balatonfüred, Tapolca, Csabrendek ért el dobogós helyezést. Különdíjban részesült Békás, Ganna és Bakonyszentkirály. Részt vett, de nem ért el helyezést: Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Bakonytamási, Balatonrendes, Berhida, Csesznek, Csögle, Devecser, Egeralja, Hetyefő, Iszkáz, Kékkút, Monostorapáti, Nagyvázsony, Pénzesgyőr, Raposka, Tihany, Veszprémgalsa, Zánka és Zalahaláp. A díjátadáson a helyi nyugdíjasok és iskolások vidám, balatoni hangulatú műsorral szórakoztatták a vendégeket.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|