Leonard Orban kedden reggel Hiller István oktatási miniszterrel találkozott, majd délben a balatonalmádi magyar-angol kéttannyelvű gimnáziummal és az ott folyó idegennyelvi képzéssel ismerkedett meg. Ezt követően a Ramada Hotelben munkaebédre várta a rangos vendéget dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Horváth András, a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke valamint Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság vezetője. Az EU többnyelvűségért felelős biztosa elsőként a balatoni turizmusról érdeklődött. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke arról tájékoztatta, Leonard Orbant, az 1,3 millió vendég 4,1 millió vendégéjszakát töltött eddig idén a Balatonnál, a legtöbb külföldi Németországból, Lengyelországból valamint Belgiumból érkezett a tó mellé. Az egyébként román származású biztos arról is tájékoztatást kapott, hogy Romániából érkező turisták száma 2 éve emelkedő tendenciát mutat, a Balatont egyre több, ráadásul jól fizető román vendég keresi fel. Leonard Orban ezt követően az EU-s pénzek felhasználása iránt érdeklődött. Kérdésére válaszolva a KDRFT elnöke elmondta, a 3 fejlesztési régió, amely a tavat körülfogja, jelentős összegeket fordít annak fejlesztésére az operatív programok keretében. Pál Béla kiemelte, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács majd 2 milliárd forintos kerettel hirdetett pályázatot a Balatoni turisztikai vonzerők fejlesztésére, de uniós támogatással valósul meg a tihanyi apátság valamint a balatonfüredi reformkori városrész felújítása. Az EU biztos a témához kapcsolódóan elmondta: tény, hogy az EU-s pénzek lehívásának most is szigorú feltételei vannak, könnyebb azonban nem is lesz. Leonard Orban szerint az adminisztráció még szigorúbb, az előírások pedig még nehezebbek lesznek, mint eddig. A pénzek felhasználásának ellenőrzésére már csak azért is fordítanak kiemelt figyelmet, mert az EU tagországok állampolgárainak pénzéről van szó- tette hozzá a biztos. Horváth András, a Közép-Dunántúli RIB elnöke a hazai turisztikai kínálat sokszínűségére, főként a gyógy- és wellnessturizmusra valamint ezen a területen az utóbbi években megvalósult beruházásokra, fejlesztésekre hívta fel a rangos vendég figyelmét. A munkaebéden szóba kerül még az euró bevezetésének kérdése, az unió országait is sújtó gazdasági és pénzügyi válság, az EU energiacsomagjáról, de a biztos arról is tájékoztatást kapott, az itt élőknek milyen lehetőségeik vannak az idegennyelvi képzések vonatkozásában. A találkozó végén Leonard Orban támogatásáról biztosította vendéglátóit a Balaton térségének további fejlesztése során, majd elmondta: a biztosoknak minden EU döntésben van szavuk és beleszólásuk, legfeljebb a többieket kell meggyőzni és maguk mögé állítani egy-egy kérdésben.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|