A Pannon Egyetem alapvető küldetésének azt tekinti, hogy oktató, kutató, tanácsadó munkájával járuljon hozzá a XXI. század elvárásaihoz, a fenntartható fejlődés feltételrendszerének a kialakításához, mindenekelőtt a régió és az ország felemelkedéséhez. Fontosnak tartja a környezetvédelem és az élhető környezet területére fókuszáló Egyetemi Tudásközpont kialakítását, amely a tradíciókra építve, a szükséges anyagi feltételrendszer birtokában, annak optimális hasznosításával, nemzetközileg versenyképes színvonalon tud választ adni a kihívásokra.
A konferencia résztvevőit Marton Gyula egyetemi tanár, az ÖkoRet projekt szakmai vezetője köszöntötte elsőként. Elmondta, hogy a több mint egy éve működő egyetemi tudásközpont amerikai mintára, az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően alakult. A Központ létrehozásával az a célkitűzés vezérelte a Pannon Egyetemet, hogy meghatározza a Közép-Dunántúli Régió gazdasági, műszaki, tudományos, társadalmi, politikai fejlődésének irányait, lehetőségeit, sőt hatása a határokon túl is érvényesüljön a környezetvédelem területén. A szervezet célja, hogy az adott régió fejlesztéséhez tudáskoncentrációt hozzon létre, aminek legjobb helye az egyetem. Stratégiai cél a tudásbázis minőségi fejlesztésén túl, az itt megszülető tudományos eredmények gazdasági hasznosítása a tudományos és gazdasági szféra együttműködésével. Ezt követően a felsőoktatási helyzetben bekövetkezett változásokról beszélt. Bemutatta a klasszikus egyetemi-ipari relációkat, melyek régen jól definiált képet adtak, egy puzzle-ból rakták ki, a kooperativitás nem volt jellemző. Aztán az új rendszerben lego kockához hasonlította a kapcsolatot, vannak jó és rossz, hasznos és kevésbé hasznos elemek. A kollaboráció, projektszellemű munka jellemzi az egyetemek és az ipar kapcsolatát, így jutott el az ÖkoRetet bemutató konferencia létrejöttéhez, mely nem klasszikusan tudományos találkozó volt, hanem sokirányú tevékenységből adott ízelítőt. Beszélt a közelmúltban alakult spin-off cégről, mely a központhoz kapcsolódik, a Regionális Zöld Klaszter menedzsment szervezete, önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, egyben a Pannon Egyetem első veszprémi alapítású ilyen cége, így az első Közép-Dunántúli Egyetemi Spin-off cég. Majd Marton Gyula ismertette készségeiket és lehetőségeiket, együttgondolkodásra buzdította a résztvevőket, hogy a program folyamatának első harmadában lévő ÖkoRet munkák csiszolódni tudjanak. Ezt követően bemutatta a konferencia levezető elnökét, Kaleta Máriát, a Progresszió Mérnöki Iroda főmérnökét. A levezető elnök az összefogásban rejlő erőkről beszélt, melyet a vektorok irányaihoz hasonlított. Központi szerepet szánt annak, hogy az egyetem felhalmozott tudásanyagát hogyan adja ki a hétköznapi életbe, bizalmát fejezte ki, hogy az indító konferencia után kialakulhat az a közösség, mely a fejlődést segíti. Ezt követően az előadások és konzultációk három fő témát dolgoztak fel. Szó volt a környezetbiztonsági információs rendszerről, a monitoringról, mely egyre kevesebb állami támogatást kap, előadást hallhattak a szennyvíztisztító szakértői rendszerről, valamint a környezettudatos tervezési eljárásokról. A konferenciát Tyukodiné Mikó Györgyi szervezte.
BV
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|