Díszpolgárok és nívódíjas pedagógus Ősiben
Talabér Márta a megyei közgyűlés alelnöke emlékeztetett az ezer éves mútra visszatekintő település küzdelmeire. Felidézte a gyarapodást, a pusztulást, a vallási villongásokat, az újjépítést, a hősies újrakezdést. Talán utóbbi a legfontosabb - fogalmazott az alelnök - hisz Ősi többször elnéptelenedett a török időkben, később pestis pusztított, majd a világháború tizedelte a lakosságot. A hosszú évszázadokon át főként földművelésből élő lakosság a XX. század elejétől fokozatosan tért át az ipari tevékenységekre, és kereste-kutatta a környező települések munkahelyeit, mint például a bányászatot, a vegyipart, a kohászatot. -A rendszerváltás nem minden tekintetben hozta meg Ősiben a várva-várt változást - hangsúlyozta Talabér Márta. Íly módon a japán hitelből megvalósított csatornaberuházás korszerűbbé tette a lakosság életét, ugyanakkor a szerződés előnytelen feltételei megnehezítették az önkormányzat mozgásterét. A falu vezetése minden nehézség ellenére legfőbb céljának tekinti a működőképességet. Külön súlyt helyeznek a rendezvényekre, ápolják, őrzik a település sporttal kapcsolatos hagyományait. Az itt élők bízva egy jobb jövőben, ne adják fel álmaikat! - adott útravalót a szép számú közönségnek az alelnök. A kitüntetettek a kitartást, a szorgalmat az akaraterőt, illetve a falutól, a családtól tanult becsületet, tisztességet emelték ki köszönetükben.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |