Idén január elsejével 22 ezer nézővel 54 előadást, és hét milliós adósságot vettünk át. Ma 30 napnál nagyobb tartozás nincs -hangsúlyozta az igazgató. Azóta a növelték az előadások számát, ma 125 előadással és 50 ezer feletti nézőszámmal számolhatnak, több előadást kicseréltek, a Bakterház, valamint az Én és a kisöcsém nagy sikerrel, teltházzal megy. Felújításra, beruházásra 8-12 millió forintot terveznek, ami kevésnek bizonyul. Beázott ugyanis a színészház, a színház, korszerűsítették az ügyelő-hívó rendszert. Az akusztika megújítás előtt áll. Tervezik az irodák, az ottani folyosók, az öltözők, a világítás korszerűsítését. A pénztárat áttelepítik az előcsarnokba, a szervezési irodát behozzák a színház épületébe, amellyel három millió forint bérleti díjat takarítanak meg. Vásárolnak akkumulátoros rendszert, amely áramszünetnél biztosítja a világítást. A jövőben növelik a tájelőadások számát, eddig kilenc volt. Szerencsére jelentős az érdeklődés. - Képességeinkhez és lehetőségeinkez mérten dolgozunk, alighanem jó úton járunk - vélekedett Bujtor István, majd kiemelte Eperjes Károly színész, művészeti tanácsadó munkáját, aki új színt hozott a Petőfi Színház életébe. Köszönetet mondott Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnöknek, Talabér Márta alelnöknek, Debreczenyi János polgármesternek és Pál Béla országgyűlési képviselőnek a segítségért, támogatásért. - Nyugalmat hozott a jelenlegi vezetés. Mindenütt sok nézőt vonzanak a jó előadások, ezért a megye más városai, köztük Ajka, Pápa is számít a Petőfi Színház vendégszereplésére - mondta dr. Áldozó Tamás, majd a színház 100. születésnapja apropóján a város és a megye kiemelt támogatására helyezte a súlyt. Debreczenyi János Veszprém polgármestere szerint a város lakossága kellemes közérzetében, az egész megye kulturális életében meghatározó szerepet játszik a színház. - Ha a következő évadban kedvező lesz a fogadtatás, tovább emeljük a tétet. Így két-három év múlva eljuthatunk a színház korábbi színvonalára - tekintett előre Eperjes Károly színész, művészeti tanácsadó. Tóth Attila a szakszervezet képviseletében üdvözölte, hogy elkerülték a létszámleépítést, a bérekről, munkakörülményekről jelenleg is tárgyalnak, és dolgoznak az új kollektív szerződésen. Az ünnepi gondolatok után jutalmat adtak át a színészeknek, dolgozóknak. A Petőfi és a Latinovits-díjat Kőrösi Csaba színésznek szavazták meg, aki több előadásban főszerepet játszott.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|