Az 1999-ben először megrendezett evezősverseny jubileumi programját Dr. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg, jó időt és jó erőt kívánva a versenyzőknek. Elsőként a senior, vagyis oktatókból és dolgozókból álló csapatok mérték össze erejüket Keszthelyen, majd a hallgatókból álló női és a végső hajrában férfi evezősök mutatták meg tudásukat. A versenyszámok között a színpadon táncos és sportbemutatókkal szórakoztatták a több száz egybegyűltet, láthattak karatés, kerékpáros bemutatót, a Georgikon táncosai pedig latin táncokban csillogtatták meg tudásukat. Az eredményhirdetésen elsőként dr. Nádasy Miklós, a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke adta át az egyesület díjait. A keszthelyi olimpikonról elnevezett egyéves szerveződés tagjai borral jutalmazták azokat, akik mind a tíz Regattán eveztek. Ezt követően kihirdették a logopályázat eredményét, Tranta Károly, a Műszaki Informatikai Kar hallgatójának alkotása bizonyult a legjobbnak, míg a Regatta új indulója Bárdos Jenő, az Angol-Amerikai Intézet igazgatójának nevéhez fűződik. A verseny eredményhirdetésén a díjakat Dávid Imre, a Magyar Evezős Szövetség elnöke, a rendezvény fővédnöke, Dr. Hédi Csaba, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség főtitkára, Kelemen Áron, országos és nemzetközi versenyeket nyert bajai evezősünk valamint az egyetem rektora adta át. Sajnos a házigazda Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar csapatai az idén nem foghattak kupát a színpadon, de jövőre reméljük fordul a kocka. Így vagy úgy, de a rendezvénnyel és a hagyományok őrzésével, tehát összességében nyert a Pannon Egyetem!
BV
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|