A szakelőadók a kistérségi sport és szabadidő stratégia bemutatásakor beszéltek többek között a nemzeti sport stratégia irányairól. Győrfi János, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport és stratégia főosztályának vezetője kiemelte az utánpótlás nevelés, valamint a rendszeres testedzés jelentőségét. Utalt a sport és egészség összefüggésére, a létesítményfejlesztésekre.
Varga Csaba, a Stratégiakutató Intézet Kht. elnöke a sport és szabadidős kistérségi stratégia elemzésekor kiemelte a mozgás szerepét a szabadidő kapcsán. A fejlettebb társadalmakban kiemelt szerepe van a munkaidőt kísérő szabadidő aktív eltöltésének.
Csik Ferenc Veszprém megye sportja bemutatásakor arról beszélt, hogy a megye külön súlyt helyez a sport szerepére, a támogatásra. Ezt élvezi a megyei versenyrendszer, a települések, egyesületek, az egyéni versenyzők, a kistérségek, a speciális sportszövetség. 1990 óta nem csökkent a megyében az egyesületek száma, új sportágak kerültek a köztudatba: például a baseball, az amerikai football, trampolin. Működik 165 diáksport szervezet, kilenc városi diáksport bizottság, és 25 ezer diák sportol. Megyénk 12 országgal tart fenn kapcsolatot, szakszövetségi, illetve egyesületi szinten.
A sportoló kistérség program széleskörű megvalósításáról szóló előadásában Nagy Piroska sportszervező, közszolgálati menedzser kitért a mozgáskultúra megszerettetésére, a családi sportra. Elmondta, hazánkban a nyugdíjasok öt százaléka sportol, a gyerekek 75 százaléka csak testnevelés órákon. A tanulók fizikai teherbírása, állóképessége gyenge, sokan közülük túlsúlyosak. Az egyetemisták közül egyre kevesebben mozognak. A sport és szabadidős központ létrehozása kistérségi székhelyen olyan hiányt pótolna, amely rászoktatná a gyermekeket és a felnőtteket az egészséges életmódra.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|