Veszprém megye az utazás kiállításon
Új kiadványokkal is jelen lesz a D pavilon 101/E standján a VMTH. Ilyen például a Veszpém megyei rendezvénynaptár 2008, Üdülési csekkel Veszprém megyében 2008, valamint az Aktív turizmus Veszprém megyében 2008 című összeállítás - hangsúlyozta Veiland László, a hivatal vezetője. A kiállítás idén "A vizek éve" nevet viseli, emiatt is külön figyelemre számíthat Közép-Európa legnagyobb édesvizi tava, a Balaton. Ezenkívül a VMTH egyebek mellett bemutatja a történelmi borvidékeket, a Bakonyt, egyházi értékeinket, az érdeklődők elé tárja a természetjárással, kerékpározással kapcsolatos tudnivalókat, valamint a vadászati lehetőségeket. Standjukon megiserhetik az érdeklődők a megye falusi turizmussal, valamint a kisebb szálláshelyekkel kapcsolatos információit is. A nemzetközi idegenforgalmi kiálításon ötven oszág félezer kiállítója mutatkozik be, díszvendége Szlovénia lesz.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |