„Csillagszóró Hadművelet” néven az év végi ünnepekhez kötődően hét hatóság összehangolt ellenőrzés-sorozatát rendelte el a Kormány 2007 novemberében. Az ellenőrzésekre hét héten keresztül november utolsó hetétől január második hetéig bezárólag került sor. Az akció célja az ebben az időszakban megnövekedett forgalmat lebonyolító piacok, közterületi árusító-helyek, bevásárlóközpontok vendéglátóhelyek fokozott ellenőrzése a fekete gazdaság visszaszorítása érdekében.
Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság Operatív Ellenőrzési Osztályainak adóellenőrei az akciósorozatban aktívan részt vettek, állandó jelenlétüket tapasztalhatták a kereskedelmi , vendéglátó, termék-előállító tevékenységet végző egyéni és társas vállalkozók. A régió területén összesen 621 db ellenőrzést, Budapesten 60 db ellenőrzést folytattak le. Az ellenőrzések a nyugta-számlaadási kötelezettség teljesítésére, az alkalmazottak foglalkoztatásának szabályszerűségére , valamint az értékesített áruk eredetének igazolására irányultak. Az ellenőrzések próbavásárlással vagy próbafogyasztással kezdődtek, általában a karácsonyi ünnepekre , a szilveszterre jellemző termékeket választottak (karácsonyi dekorációk, díszek, ajándéktárgyak, játékok, fenyőfa, ékszerek, ruházati termékek, szilveszteri trombiták, szerpentin, konfetti ) és különös hangsúlyt fektettek az élelmiszerekre. ( szaloncukor, csokidíszek, élőhal, sütemények, hústermékek ) A régióban folytatott nyugta- számlaadás ellenőrzések közel 20 %-ban állapítottak meg valamilyen szabálytalanságot. A legjellemzőbb mulasztás az volt, hogy nem került sor nyugtaadásra, de előfordult, hogy a kiállított nyugta nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak (hibás dátum), pénztárgép használatára kötelezett vállalkozó kézi nyugtát bocsátott ki, a szigorú számadású bizonylatok nyilvántartása nem a szabályoknak megfelelően volt vezetve vagy a pénztárgép adómemóriájának kiíratása határidőre nem történt meg. Budapesten a tapasztalatok alapján lényegesen rosszabb volt a nyugtaadási fegyelem .
A foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzése során 26 esetben állapították meg be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatását, melynek következményeként bírság kiszabása mellett üzletbezárásra számíthat az üzlet üzemeltetője illetve a szolgáltató tevékenységet végző tevékenységét 12 napra felfüggeszti az adóhatóság. A foglalkoztatás ellenőrzésénél a legtöbb szabálytalanság az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatottak körében tapasztalható. Az alkalmi munkavállalók esetében a foglalkoztatás jogszerűségét az adott napi dátumot tartalmazó a munka felvétele előtt a munkáltató által szabályosan és teljeskörűen kitöltött sor igazolja az alkalmi munkavállalói könyvben. Amennyiben az ellenőrzés napjára bejegyzés nincs, vagy a bejegyzés dátum nélküli, illetve nem tartalmazza az évet, hónapot, vagy éppen a napot - és a foglalkoztatott alkalmazottként sincs bejelentve az APEH felé - be nem jelentett alkalmazottnak minősül.
A forgalmazott áruk eredetét vizsgálva legtöbb esetben az értékesítés helyszínén nem voltak megtalálhatók az áruk eredetét igazoló beszerzési számlák még másolatban sem. Ez természetesen még nem azt jelenti, hogy igazolatlan eredetű árut forgalmaztak - 3 napon belül bemutathatók az eredeti beszerzési bizonylatok – viszont ha nincs a beszerzési bizonylat legalább másolatban az árusítás helyén , azt mulasztási bírság alapjául szolgáló tényként határozza meg az adózás rendjéről szóló törvény.
A „Csillagszóró Hadművelet” keretein belül társhatósági egyidejű ellenőrzésekre is sor került. Az Operatív Ellenőrzési Osztályok adóellenőrei a régió valamennyi megyéjében minden héten egy előzetesen egyeztetett alkalommal az Élelmiszerlánc –biztonsági és Állategészségügyi Hatóság ellenőreivel végeztek élelmiszer üzletekben , élelmiszer raktárakban árueredet és foglalkoztatói ellenőrzéseket, miközben az Állatorvos kollégák az élelmiszerek szavatosságát, minőségét, tárolását, csomagolását vizsgálták.
A Vám és Pénzügyőrség dolgozóival egy vasárnapi napon került sor piaci –közterületi közös ellenőrzésekre, a Rendőrség munkatársai négy esetben segítették az ellenőrök munkáját, raktárban, üzletben, színesfém-hulladék telepeken .
Összegezve az akció eredményeit a régió területén kiszabásra kerülő mulasztási bírság eléri a 11 millió forintot , de a nyugta-számlaadás területén némi javulás figyelhető meg az év előző időszakaihoz képest.
Mivel az akció 2008 első két hetét is érintette, fel kell hívnunk a figyelmet az adózás rendjéről szóló törvény változásaira , hiszen nagyságrendileg szigorúbb bírságolási szabályok léptek életbe. A nyugta-számlaadás elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása, és be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása esetén ugyanis az adózót terhelő bírság összege 2008 január 1.-től egységesen 1 millió forintig terjedhet . Ezen kívül nem csak az adózó bírságolható, hanem mellette a nyugta-számlaadást elmulasztó értékesítő személy, (alkalmazott) is 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő bírsággal. A nyugta –számlaadás 1 éven belüli ismételt elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása és be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása esetén a mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget az adóhatóság 12 nyitvatartási napra lezárhatja., vagy a tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggesztheti. Annál a foglalkoztatónál ahol be nem jelentett alkalmazottat találnak az ellenőrök , az adóhatóság legalább három havi foglalkoztatást vélelmezve legalább a minimálbért vélelmezve becslés alkalmazásával adóhiányként állapítja meg az adókat és járulékokat.
Szalainé Molnár Erika Főosztályvezető Operatív Ellenőrzési Főosztály
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|