Elsőként Neumanné Virág Ildikó projektmenedzser ismertette a FeVÁK alapelveit, hangsúlyozta, hogy a továbbtanulás fejlődésével párhuzamosan szükség van a képzés és az üzleti szféra közötti összhang megteremtésére, a cél az oktatási piac vonzerejének növelése. A központ létrehozását a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionálisfejlesztési Operatív Programja (ROP) tette lehetővé, mintegy 47,5 millió forintból sikerült megvalósítani 2006. január 10. és 2007. november 30. közti időszakban. A nyertes pályázat 25 százalékban kormányzati, 75 százalékban az Európai Szociális Alap támogatásával jöhetett létre, valamint számos vállalattal, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel és a Regionális Munkaügyi Központtal (KDRMK) is sikeres együttműködést valósítottak meg, erősítve az egyetem regionális tudásbázis szerepét.
A fő céljuk az, hogy javítsák a hallgatók munkaerőpiaci alkalmazkodóképességét, elősegítsék az indulást, hisz az egyetemista már a szakmai gyakorlattal bekerül a munkaerőpiac vérkeringésébe. Kifejlesztettek egy szakmai gyakorlat értékelő rendszert és megalkották ennek szabályozását. Emellett másik fő tevékenységük a vállalkozóvá válás elősegítése, mintegy 400 hallgató tudását bővítették az elmúlt két évben 24 képzésen keresztül, valamint szakmai információkat nyújtanak az irodában, a Központ szolgáltatásait összesen 1157-en vették igénybe, többségük a Gazdaságtudományi Kar hallgatója. A jövőbeli tervekről Pataki Zsolt irodavezető tartott előadást, majd Hogyan tovább, a projekt hozadéka címmel dr. Jancsik András dékán ismertette a fenntarthatóságot. Elmondta, hogy a (GTK) számára fontos egységet továbbfejlesztik és mindennek mércéje a hallgatói elhelyezkedési mutatók, valamint a vállalkozási kedv lesznek, a bevételeket a vállalatoktól várja. Támogató partnerként a KDRMK Veszprémi Regionális Kirendeltség igazgatója, Biermann Margit szólalt fel, a további szakmai együttműködési lehetőségeket vázolta. Dr. Nahlik Gábor, az Alkalmazott Gazdaságtan Tanszék vezetője, a projekt atyja záróbeszédében kifejtette reményét, hogy hiánycikké tudják majd tenni a FeVÁK segítségével a GTK-s hallgatókat, az imázsépítésben betöltött szerepét hangsúlyozta az Egyetem Televízióval együttműködve.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|