Magyarország földrajzi fekvése gazdasági szempontból rendkívül kedvező, az országon több fő Kelet– és Nyugat-Európát összekötő fő közlekedési folyosó áthalad. A gyors ütemben fejlődő kelet–európai gazdaságok első számú kereskedelmi útvonala is hazánkon keresztül vezet. Ha mindezen adottságok felelős fejlesztéspolitikával találkoznak, hazánk lehet a térség logisztikai központja. Lehetőségeink kihasználásához azonban pótolnunk kell az ország gyorsforgalmi úthálózatának hiányosságait, korszerűsítenünk kell vasúthálózatunkat, bővítenünk kell a közutak és vasutak helyenként szűkös kapacitását, növelnünk kell ezek teherbíró képességét, valamint a nagyvárosi közösségi közlekedés fejlesztésével élhető országot kell teremtenünk, hogy hazánk mindannyiunk otthona is lehessen.
Új Magyarországot építünk, ezért a Kormány augusztus 8-án út– és közlekedési projektek akcióterveiről és kiemelt projektjeiről döntött, melyek összköltsége több mint 1000 milliárd forint. A program keretein belül 56 útfejlesztés valósulhat meg közel 440 milliárd forint értékben, 5 vasútfejlesztési projektre összesen 375 milliárd forintot fordíthatunk, valamint 5 városi tömegközlekedési fejlesztés valósulhat meg 450 milliárd forint értékben. A program keretein belül több mint 770 kilométernyi út épülhet, illetve újulhat meg, ami több, mintha keresztülszelnénk az országot, és oda–vissza megtennénk a Miskolc–Pécs távolságot.
A Közép-dunántúli régióban 45,5 milliárd forintért 10 út épülhet, illetve újulhat meg több mint 100 kilométer hosszan.
A 8-as út kiemelt jelentőséggel bír a Közép–dunántúli régió megközelíthetőségének és gazdasági fejlődésének biztosításában, ugyanis a térség egyik legfőbb kereskedelmi útvonala. Az út további fejlesztése elengedhetetlenül szükséges a térség tőkevonzó képességének növeléséhez, ezért stratégiai fontosságú a 8-as út teljes hosszának gyorsforgalmi úttá történő kiépítése.
Az összességében mintegy 80 kilométeres hosszon megvalósuló fejlesztés érinti a Márkó–Ajka közötti szakaszt és Ajka–Veszprém megye határát; mintegy 30 kilométeren, a Veszprém–Várpalota és a Veszprém–Székesfehérvár közötti szakaszokon valósulhat meg az út burkolatának megerősítése; emellett pedig a 8-as és a 72-es út kereszteződésében különszintű csomópontot alakítanak ki.
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben támogatott közlekedésfejlesztési projektek 2007-2008 regionális lista
Magyarország egész területe ? GSM–R rendszer beszerzése és telepítése
Közép-dunántúli régió Fejér megye ? 62.sz főút Budapest–Nagykanizsa vasúti korrekciója között; ? 62.sz. főút Perkáta elkerülő; ? 8.sz. főút 11,5 tonnás megerősítés, fejlesztés Székesfehérvár–Veszprém között 9+020-11+766km;
Komárom–Esztergom megye ? Komárom elkerülő szakasz az 1-es és 13-as sz. közutak között;
Veszprém megye ? 71.sz főút elkerülő; ? 8. sz. főút Márkó–Ajka között (3 szakasz); ? 8.sz. főút Ajka–Veszprém megyehatár; ? 8.sz. főút Veszprém–Várpalota burkolat-megerősítés 32+000-57+100 km között; ? 82.sz.főút átkötése a 8.sz. főútra (Gyulafirátót térsége); ? 8-72.sz főút különszintű csomópont kialakítása;
Kiemelt közlekedési projektek a Közlekedési Operatív Program akciótervében
62. sz. főút Perkáta elkerülő Az M8 megépüléséig ez az út vezeti a 8-as főút forgalmát az új Duna-hídhoz Út hosszúsága: 5,927 km A támogatás értéke: 3 284 600 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2010 Megye: Fejér
71. sz. főút elkerülő (távlati M8, Lepsény M7 –Balatonakarattya – Balatonfűzfő - Veszprém) burkolatának megerősítése, 72.sz. főút 0+700-6+500 11,5 t burkolatmegerősítés Út hosszúsága: 2,5 km és 5,8 km A támogatás értéke: 1 173 500 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2010 Megye: Veszprém
8. sz. főút Márkó - Ajka közötti 3 szakasza Veszprém megye legfontosabb közútja a 8-as számú főút, amit a kelet-nyugati határ felé irányuló jelentős forgalom miatt fejleszteni szükséges. Ezen szakasz megerősítése az M8 megépüléséig a 8-as főút biztonságát és forgalom áteresztő képességének növelését szolgálja Út hosszúsága: 22,695 km A támogatás értéke: 8 822 400 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2011 Megye: Veszprém
8. sz. főút 11,5 tonnás megerősítése Székesfehérvár – Veszprém között A székesfehérvári Új-Csóri úti körforgalom és a Hernád utcai buszforduló (városhatár) közötti útszakasz burkolaterősítése
Út hosszúsága: 2,746 km A támogatás értéke: 359 290 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2010 Megye: Fejér
8. sz. főút Ajka Veszprém megyehatár A szakasz burkolatának megerősítése 11,5 tonnás terhelésre, Tüskevár elkerülő szakasz építése és vasút feletti közúti felüljáró építése Út hosszúsága: 28,171 km A támogatás értéke: 10 198 691 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2011 Megye: Veszprém
8. sz. főút Veszprém – Várpalota közötti szakaszán burkolat megerősítése A 8.sz. főút jelenlegi nyomvonalán 2x2 sávos kettős záróvonallal ellátott szakasz forgalombiztonsági (osztottpályás) vizsgálata és annak függvényében burkolatszélesítése, átépítése középső elválasztó sáv biztosításával 11,5 t tengelyterhelésre Út hosszúsága: 21,1 km A támogatás értéke: 7 784 600 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2009 Megye: Veszprém
8-72. sz. főút különszintű csomópont kialakítása A támogatás értéke: 982 100 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2009 Megye: Veszprém
82. sz. főút átkötése a 8. sz. főútra Gyulafirátót térsége A 8-72 utak tervezett csomópontjától kb. 6,5 km hosszban Kádárfa - Gyulafirátót elkerülő út (82.sz.főút) tervezése és építése különszintű vasúti keresztezéssel Út hosszúsága: 6,5 km A támogatás értéke: 1 865 400 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2009 Megye: Veszprém
Komárom elkerülő szakasz az 1-es és 13-as sz. főutak között Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felett vezeti át az elkerülő út forgalmát Komárno – Komárom irányába az új interregionális közúti közlekedési kapcsolat Út hosszúsága: 3,875 km A támogatás értéke: 5 229 600 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2009 Megye: Komárom-Esztergom
62.sz. főúton Budapest-Nagykanizsa vasúti fővonal felett különszintű keresztezés Az M8 megépüléséig a 62.főút fogja a 8.sz. főút forgalmát az új Duna-hídhoz vezetni. Ennek része a projekt Út hosszúsága: 1,193 km A támogatás értéke: 1 595 420 e Ft Projekt indításának és befejezésének várható időpontja: 2007-2009 Megye: Fejér
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|