Kiemelt területként szerepel a Regionális Akciótervben a Balaton turizmusfejlesztése. Így a vonzerő és turisztikai menedzsment fejlesztése témában létrejött egy speciális, térségi pályázati ablak, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet, amelynek keretében mintegy 3,5 milliárd forintot különítettek el. A Közép-Dunántúl megyei jogú városai ugyanakkor a városrehabilitációt érintő fejlesztések esetén kezelendők kiemelten, ezen a területen 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A Tanács által véglegesített fejlesztési dokumentum július 25-én kerül a Kormány elé.
Mintegy 70 milliárd forint hívható le 2007-2008-ban a Közép-Dunántúli Akciótervben megfogalmazottak alapján. Erre az összegre a következő legfontosabb célok mentén lehet pályázni, gazdaságfejlesztés, turizmusfejlesztés, fenntartható településfejlesztés, környezeti és közlekedési infrastruktúra-fejlesztés, humán infrastruktúra-fejlesztés. A turizmusfejlesztésre pályázók számíthatnak a legjelentősebb támogatásra, közel 22 milliárd forint fordítható erre a célra. 16,5 milliárd forint értékben pályázhatnak környezeti és közlekedési infrastruktúra-fejlesztésre, és több mint 9,3 milliárd forint támogatás igényelhető gazdaságfejlesztésre. Humán infrastruktúra-fejlesztésre 10,3 milliárd, fenntartható településfejlesztésre mintegy 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Amennyiben a Kormány július 25-én jóváhagyja a Közép-Dunántúli Akciótervet, számos pályázat indul szeptembertől a Közép-dunántúli régióban. Máris pályázhatnak belterületi utak fejlesztésére és utólagos akadálymentesítésre, valamint új kerékpárút építésre.
Új kerékpárutak építésére pályázhatnak önkormányzatok a Közép-dunántúli régióban. Az európai uniós támogatással a régió kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának kialakítására és bővítésére nyílik lehetőség. A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2008-as évben 1 milliárd forint. Helyi önkormányzatok, azok intézményei és társulásaik, kistérségi többcélú társulások, központi költségvetési szervek és intézményei nyújthatnak be igényt a vissza nem térítendő támogatásra.
Pályázni lehet állami és önkormányzati utak településen belüli átvezető szakaszain, - önkormányzati és 4-5 számjegyű utak külterületi szakaszain, - egyéb nyomvonalon vezetett, a mindennapos közlekedés részére, közlekedésbiztonsági, hivatásforgalmi kerékpárutak építésére. Kizárólag kerékpárút fejlesztéshez kapcsolódóan lehet pályázni: - forgalombiztonsági berendezések, informatikai tájékoztató, kijelölő táblarendszerek, kerékpártárolók kialakítása. A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 80 %-a lehet. A pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke minimum 10 millió forint, maximum 150 millió forint. A pályázatok benyújtása 2007. augusztus 16-tól november 16-ig lehetséges. A pályázati csomag elérhető a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség honlapján, a www.kdrfu.hu oldalon.
Az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatti kárelhárítás költségeire, vis maior támogatásokról döntött a Tanács. Igar Község Önkormányzata és Enying Város Önkormányzata igényelt támogatást a heves esőzés okozta útburkolati hibák helyreállítására. Igar-Vámszőlőhegy esetében 3 277 440 forint, míg az Enying Leshegy településrészét érintően 2 155 267 forint támogatás jóváhagyását javasolta a Tanács.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|