A Kornyi-tó megáldásának alkalmával az indián saját nyelvén énekelt, majd a közeli rétről összegyűjtött füvet égetett és imádkozott. Ezután imájával a vízhez fordult, megköszönve annak mindennapi jelenlétét életünkben. „Elismerem szentségedet, és tisztelettel vagyok irántad, amiért olyan régóta velünk vagy” - mondta Fraizer az ima során.
Scott Frazier nebraskai Santee sziú indiánként már korán felismerte a víz számos adottságát, valamint az emberek felelősségét abban, hogy a vizet tiszta, használható állapotban kell visszajuttatni forrásához. Dr. Szabó Balázs, a Theodora Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, hogy Scott az ősi kultúrát, a törzsi hagyományokat és a víz iránti tiszteletet fiatal korában még édesapjától és nagyapjától hallotta, akikkel a törzsi vezetők és bölcsek tanácskoztak. Az elkötelezett környezetvédő magyarországi tartózkodása során a víz, valamint az indián kultúra témakörében tart előadásokat.
Az indián a Project WET program menedzsere. Ez a non-profit alapon működő kezdeményezés megalakulása óta 24 országba ért el, köztük Magyarországra is. A „Minden csepp víz számít” nevű interaktív oktatási program már számos hazai általános iskolában is eljutott. Lényege, hogy a környezetismereti tanórák keretében, játékos módon hívja fel a gyerekek figyelmét a vizek védelmének, valamint a környezeti értékek megóvásának fontosságára. A programot a Kékkúti Ásványvíz Zrt. támogatja. A vállalat célja az, hogy minél több általános iskolai tanár elsajátítsa a nemzetközi oktatási anyagot, és ezáltal egyre több gyerek tanmenetében szerepeljen a vízvédelem.
Frazier a víz fontosságának tanítása mellett, a Project WET-ben kulcs szerepet játszik az őslakosokkal való kapcsolattartásban is; jelenleg egyfajta víz-hálózatot igyekszik kiépíteni az őslakosok számára világszerte.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|