Dr. Gaál Zoltán egyetemi tanár rektori megbízatása 2007. június 30-ával véget ér. Egy korszak zárul le ezzel mindannyiunk számára. A Pannon Egyetem élete azonban tovább folytatódik, melynek nélkülözhetetlen eleme a következő rektor megválasztása. Cikkemmel szeretném felvázolni e folyamat menetét, hogy mindenki tiszta képet kaphasson az Egyetem falain belüli eseményekről. Az egyetemi Szenátus egy 30 fős testület, melynek elnöke a rektor, továbbá helyet foglal benne az öt kar két-két vezető oktatója, egynek ebből a dékánnak kell lennie, az Egyetem 2 egyéb alkalmazottja és 2 szakszervezeti képviselője, valamint 10 hallgató, akik a HÖK soraiból kerülnek ki. Ez az a szerv, amely megfogalmazza az Oktatási Közlönyben megjelenő, a rektor személyére vonatkozó nyilvános pályázati kiírást. A törvényi szabályozás fő kitétele, hogy a jelentkezőnek egyetemi tanárnak kell lennie, illetve ez a vezető tisztség 65 éves korig tölthető be. Emellett az Egyetem sem tett közzé egyéb lényegi megkötéseket, a pályázatban a jövőre vonatkozó terveket kellett ismertetni. Háromtagú előkészítő bizottság alakult a technikai részletek kidolgozására, az egész folyamat kivitelezésére, elnöke Dr. Szilágyi István egyetemi tanár, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, akinek munkáját Dr. Dublecz Károly, a keszthelyi Georgikon dékánja, valamint Antal Gábor, a HÖK elnöke segíti.
A Szenátus rangsorolja a beérkezett pályázatokat, majd szavazásra bocsátja a jelöltek listáját. A Szenátus eme választási ülését Dr. Szilágyi István vezeti. A szavazás legfeljebb háromfordulós: első alkalommal a jelöltek alkalmasságáról döntenek, a második körben a már alkalmasnak ítélt személyek kerülnek megmérettetésre. A megválasztáshoz 16 támogató szavazat szükséges, a jelenlevők számától függetlenül. Amennyiben nem születik döntés, újabb szavazásra kerül sor, ha viszont ez sem lesz eredményes, fél évre ügyvezető rektort jelölnek ki.
A választási ülés sikeressége esetén a Szenátus javaslatot tesz a rektor személyére, akit az oktatási miniszter ajánlására végül a köztársasági elnök nevez ki. Az új rektor július elsejével lép hivatalába. Az oktatási és kulturális miniszter által a rektori tisztségre kiírt pályázatra
- dr. Friedler Ferenc egyetemi tanár, a Számítástudomány Alkalmazása Tanszék vezetője, a Műszaki Informatikai Kar dékánja, - dr. Rédey Ákos stratégiai rektorhelyettes, egyetemi tanár, a Környezetmérnöki és Kémiai Technológiai Tanszék vezetője és - dr. Szabó Ferenc egyetemi tanár, az Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék vezetője
nyújtott be pályázatot. Az új rektort a szenátusi javaslattétel alapján az oktatási és kulturális miniszter felterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki.
A pályázók elsőként március 29-én Veszprémben mutatkoztak, majd április 4-én Keszthelyen mutatkoznak be. A rektorjelölő rendkívüli szenátusi ülés április 19-én 14.30 órakor lesz a Rektori Tanácsteremben.
Takács Erzsébet
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|