November 18-án, az Events Hallban, került sor az idei év valószínűleg legnagyobb magyar drum and bass eseményére. Az ausztrál Pendulum háromtagú formációjából Dj Speed zenélt a hazai közönségnek. Az érdeklődök teljesen megtöltötték a helyszínül szolgáló épületet, ritkán látni ennyi embert underground zenei eseményen. Természetesen Dj Speed mellett zenéltek a hazai d’n’b dj-k is, pl.: Bal, Tactile Crew ( Longman, Chris.SU, SKC, Bratwa)
Ott volt még Palotai Zsolt is, az ő nevéhez fűződik a Tilos Rádió létrejötte és a pár hónapja bemutatott Egyetleneim filmzenéje is. Hallható volt az este során a Voodoo People remixének egy aznap este bemutatott még újabb remixe.
A buli hihetetlen jó volt, már csak a rengeteg ember miatt is, akik ugyanarra az ütemre táncoltak, így szinte vibrált, remegett az egész épület is.
A veszprémiek a MONO csapatának köszönhetően élvezhetik az underground zenét. A tagok – a Pannon Egyetem hallgatói – nagyon lelkesek, mindent megtesznek azért, hogy minél jobb hangulatúvá tegyék a bulit, mécseseket, és színes sálakat használnak, hogy még kellemesebbé tegyék a helyszínt, nem sajnálnak rengeteg időt és pénzt belefektetni. Az egyetem épületein belül is láthatóak egyedi plakátjaik, eddig hét bulijuk volt már, mindegyiken nyújtva valami újat.
A két dj, akik felváltva játszanak, általában váltogatva a stílusokat is nagyon gyorsan fejlődnek – főleg annak tükrében, hogy még csak idén kezdték el –, és nyitottak az újdonságokra. Szívesen vennék, ha az érdeklődők magukkal vinnék kedvenc zenéiket, új albumokat, amelyeket ők beleépíthetnek majd az elkövetkezendő bulik zenei anyagába.
Sajnos itt is igaz, hogy ha nem elég az érdeklődő, akkor nincs annyi fejlődési lehetőségük, nem játszhatnak nagyobb helyeken. Problémát okozhat az is, hogy a drum and basst és a breakbeatet, mivel mindkettő elektronikus zene, sokan keverik a technoval vagy más elektronikus irányzattal. Érdemes tehát tisztázni, hogy milyen is valójában a két zenei irányzat.
A d’n’b-nél a legnagyobb hangsúly természetesen a dobon és a basszuson van, de nem csak ezekből áll. Több alfaja is van, vannak lágyabb, táncolhatók és mélyebb fajtái is. A breakbeat is elektronikus zenei műfajokhoz áll közel, főleg d’n’b-es alapokra építkezik. Ritmikája tört, innen ered elnevezése is.
A csapat örülne annak, ha az érdeklődök már este kilenc, tíz óra környékén mennének a buliba, mivel így jobban megismerhetnék őket, felmérhetnék az igényeket, együtt lehetnének. Szívesen fogadnak új tagokat, akik segítenének a szervezésben.
A legközelebbi, és ebben a félévben az utolsó bulit december 19-ére tervezik, a Padláson. Ha valaki még szeretné őket ebben a félévben látni, akkor ez az utolsó lehetősége, mivel a vizsgaidőszakban – érthető okok miatt – nem rendeznek majd MONO bulit.
Februártól viszont minden kedden megrendezik majd, lehetséges, hogy hetenként más-más underground zenei stílusban. Így például egyik héten drum and bass lenne, utána breakbeat és talán goa is. Persze ez az elképzelés is az érdeklődök visszajelzéseitől függ, ezért érdemes a csapattal felvenni a kapcsolatot az iwiw-en, de már saját honlapjuk is elkészült, amely a www.mono.vein.hu címen érhető el.
A vizsgaidőszak utáni első bulijuk február 6-án lesz majd, amelyre MK Project vendég dj-t is várják majd. Innentől kezdve hetente rendezik meg a MONO bulikat. A helyszín egyelőre nem biztos, a plakátokon látható lesz majd. Érdemes elmenni rájuk, akik szeretik az underground zenét azoknak azért, mert végre lesz hét közben ilyen buli Veszprémben, akik nem ismerik a stílust, azoknak pedig azért van ott a helyük, hogy végre megismerjék!
Inotai Kinga
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|