November 9-én Gaál Zoltán , a Pannon Egyetem rektora köszöntötte az ünnepi szenátusi ülés résztvevőit, majd Bedő Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézetének igazgatója, az egyetem tiszteletbeli doktora mondott ünnepi beszédet. Kiemelte a tudás fontosságát, a felsőfokú képzés és a tudományos kutatás együttes jelentőségét.
A nemzetközi tudományos életben betöltött szerepük elismeréseként a Pannon Egyetem „Honoris causa” doktorává avatták dr. Ludwig M. Eichingert, a mannheimi Német Nyelvtudományi Intézet igazgatóját és dr. Prékopa Andrást, az amerikai Rutgers Egyetem professzorát.
A szenátus döntése alapján a Pannon Egyetem díszpolgára címet adományozták Kuti Csabának, a megyei önkormányzat tagjának, 1998-tól két cikluson keresztül a megyei közgyűlés elnökének, aki tevékenységével aktívan segítette az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítését. Finn, francia, angol, japán, amerikai egyetemekkel, intézetekkel alakult ki oktatási és kutatási együttműködés.
Az ünnepségen adták át Kruppa Ignácnak, a Nitrogénművek Rt. vezérigazgatójának és dr. Nagy Gábornak, a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. termék- és alkalmazásfejlesztési vezetőjének a címzetes egyetemi docensi címet. Mindketten a jogelőd Veszprémi Vegyipari Egyetemen végeztek, 1971-ben, illetve 1988-ban.
A docensi kinevezések, PhD doktori oklevelek átadását követően Sebestyén Attila Emlékéremmel tüntették ki dr. Rédey Ákos professzort, stratégiai rektorhelyettest.
Az egyetem vezetése az aulában emléket állít azon professzoroknak, akik munkájukkal, életükkel kiérdemelték, hogy az utódok emlékezzenek rájuk. Eddig Déri Márta, László Antal és Péchy László professzorok mellszobrát helyezték el, most Straub Gyula professzor Raffai Béla szobrászművész által készített szobrát avatták fel.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából az országban több helyszínen tartottak, illetve tartanak ünnepségeket, így a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Hadtörténetírás Alapítvány közös szervezésében 2006. november 15-én, szerdán 10 órakor kerül sor az MTA VEAB tudományos ülésére, amelynek címe: Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi és lokális narratívái.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|