A DADÁ-tól zengett a rendőrség színházterme
Érdeklődők figyelték a veszprémi Deák és Botev iskola harmadikosainak DADA-vetélkedőjét a megye főkapitányságának színháztermében pénteken délelőtt. A rendőrség biztonságra nevelő programjába a megyei főkapitányság megelőzési és kommunikációs osztályának közreműködésével nemrég bekapcsolódott kisiskolások nagy lendülettel vetették be magukat a játékba. A szólánc, a személyleírások, az ügyességi és szituációs feladatok mindegyike a veszélyhelyzet felismerését és az abban való helyes döntést segítette elő. Mint a nyilvános vetélkedő előtti „Mi is az a DADA” címmel tartott előadáson Balázsfalvi Gusztávné, az Észak-Nyugat-Dunántúli DADA régió vezetője fogalmazott, a rendőrségnek az iskolás korosztályra szabott programja hatékonyan segíti elő a pedagógusok nevelő munkáját, hiszen az életből merített tapasztalatok alapján mutatja be, melyek azok a veszélyek, amelyekre már a legkisebb kortól fel kell készíteni a gyermekeket. A bűnmegelőzési délelőtt eredményhirdetéssel zárult. A két veszprémi tanintézményből nevezett hat csoport közül szoros versenyben a Deák iskola 71 pontot szerzett „Rendőrnők” csapata nyerte el az első helyet a második helyre mindössze egy pont különbséggel kerülő „Botev sheriffek” előtt. Igaz, utóbbiak is mindössze egy ponttal szereztek többet, mint a Deákosok bronzos helyet szerző „Dadásai”. A rendezvény végén több, a program iránt érdeklődő pedagógus is úgy nyilatkozott, hogy a DADÁ-t mindenképpen szeretnék a saját tanintézményükben is elindítani.
Sajtószolgálat, Veszprém MRFK
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |