Legutóbb, június közepén adott otthont az „Europhras” nevezetű programnak az intézet, ahol a témát a nyelvészet egyik diszciplínája, a frazeológia adta. Ezzel szemben most az irodalmi szekció lépett előtérbe. A Hermann Brochs Literarische Freundschaften (Hermann Broch Irodalmi Barátságai) címet viselő konferenciát a Nemzetközi Hermann Broch Társaság rendezte, a helyszínt pedig a Pannon Egyetem Germanisztikai Intézete biztosította.
A társaság különböző időközönként tartja tudományos rendezvényeit, mindig más-más országot látogatva meg. A társaság ez évi, magyarországi konferenciája az osztrák író, Hermann Broch több jelentős személlyel ápolt kapcsolatait tárta fel és elemezte a számos országból meghívott szakértők, kutatók segítségével. Olyan fontos nevekről hallhattunk az írótársadalom részéről, mint például Robert Musil, Stefan Zweig, Friedrich Torberg, Kerényi Károly, Ea von Allesch, Alfred Polgar, illetve a filozófus, Hannah Arendt. A témát igen részletesen sikerült körüljárni, a konferencia eredményessége vitathatatlan. Minőségi tudással gazdagodhattunk Hermann Broch munkásságáról mind irodalmi, mind kultúrtörténeti szempontból, az egykori Osztrák–Magyar Monarchiában és az amerikai emigrációban eltöltött idő kulturális vonatkozásairól.
Az előadások közti szünetek hangulatát nem csupán a szakértelem, hanem a szívélyesség légköre is meghatározta. A konferencián részt vett a társaság egy tiszteletbeli tagja, Saschiko Broch de Rothermann japán származású hölgy, Hermann Broch fiának özvegye is. Szombat délután a résztvevőket egy kellemes tihanyi kirándulásra invitálta meg az intézet, az este folyamán pedig a társaság egy munkamegbeszélésre kerített sort.
A meghívott külföldi vendégelőadók szemmel láthatóan érdeklődést mutattak a magyar történelem és kultúra iránt, mely beszélgetések során új ismeretségek és új barátságok kötődtek. A pénteki megnyitó ünnepségen Prof. Dr. Szilágyi István, a Bölcsészettudományi Kar Dékánja – rajta kívül a vendégeket köszöntötte még Prof. Dr. Paul Michael Lützerer (a Nemzetközi Hermann Broch Társaság elnöke), Prof. Dr. Kiss Endre (a társaság magyar elnökségi tagja, az ELTE és a Kodolányi János Főiskola oktatója), Prof. Dr. Földes Csaba (a PE Germanisztikai Intézetének vezetője), valamint Dr. Rácz Gabriella (a Német Irodalomtudományi Tanszéki Csoport vezetője) – éppen ezt a tényezőt emelte ki beszédében, hangsúlyozta az ilyen és ehhez hasonló nemzetközi konferenciák a tudás átadásában és az emberi kapcsolatok születésében, azok fenntartásában játszott lényeges és nélkülözhetetlen szerepét.
A társaság egyébként a következő konferenciáját Prágában tartja, ahol Broch és a média viszonyát fogják részletesen megtárgyalni.
Takács Erzsébet
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|