Az idei mérkőzésen meglátszott, hogy egy összeszokott társaság vette fel a küzdelmet olyan játékosokkal, akik azelőtt nem sokat edzettek együtt. Az összecsapásra tudatosan készülő rendőrök már az első percben megszerezték a vezető gólt, újabb két perc elteltével már 2:0 volt az eredmény. A romák bemelegítést és taktikai megbeszélést nélkülöző bátortalan támadásait az egyenruhás testület tagjai gond nélkül akasztották meg, majd lendültek ellentámadásba, annyira, hogy az első félidőben gyakorlatilag egykapuzás alakult ki. Az öregfiúk stílust előadó cigánycsapat kalapos vezérszurkolója a nyolcadik gólnál nem kis tetszést keltve meg is jegyezte a pálya széléről: „jók vagyunk, csak nem ebben a műfajban”, majd, miután kilencedszer találtak a rendőrök a hálóba, megnyugtatta a pályán lévő övéit: „Nem baj fiúk, döntetlenre játszunk!” Az egyik rendőr becenevét említve tovább biztatta a srácokat: „A Boci rendőr velünk van!”
A forduló után a parádézó rendőrök néhány perc alatt újabb két góllal húztak el, majd következett a mérkőzés legemlékezetesebb gólja. A hatóság „portása”, akinek a kaput betöltő méreteit már az első félidőben is döbbenettel emlegette a romák egyik női szurkolója, egy jól ívelt kidobással talált be az ellenfél hálójába. A romák nem sokáig késtek a reagálással: egy jól összeszedett ellentámadással válaszoltak, majd az elrettentő nagyságú kapusnak kötényt rúgva szépítettek 14:0-ról 14:1-re. Noha a rendőrök lendülete nem csökkent, a szembe sütő nap megtette a hatását: a passzolásokat és a lövéseket már nem sikerült a szándéknak megfelelően kivitelezni. A cigánycsapat a szépítő gól után néhány perccel újabb eredményes akciót vezetett a hatóságiak ellen. „Most kezdünk belejönni, hajtsatok gyerekek!” – kiabálta be a pályára a csapat lelki egészségét szem előtt tartó vezérszurkoló, majd az egész publikum felé fordult: „Nem hittem, hogy ilyen jó csapatunk van” – mondta, s valóban: szaporodtak a romák támadásai, ám ezekből már nem született gól. A rendőrök a meccs utolsó perceiben újra magukhoz vették a kezdeményezést, és még két hálóba továbbított labdával rögzítették a 14-es gólkülönbséget.
A megyei főkapitányság megelőzési és kommunikációs osztálya, valamint a cigányönkormányzatok megyei koordinátora szervezésében szerét ejtett találkozóra a meccset követő közös sörözés és kolbászevés tette fel a koronát, ami után már nem volt kétséges: jövőre hasonló körülmények között kell megrendezni az újabb sporteseményt is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|