Az érintett önkormányzatok és országgyűlési képviselők több éve lobbiztak a szentkirályszabadjai katonai repülőtér polgári célú hasznosításáért. A végső lökést az a kormányzati döntés hozta meg, amely megszüntette, illetve más településekre helyezte át a Bakony Harci Helikopter Ezredet. A kormány tavaly a területet térítésmentesen a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzatok tulajdonába adta, nem korlátozva annak eladását. A veszprémi és a szentkirályszabadjai képviselő-testületek által létrehozott bizottságok több alkalommal tárgyaltak a hasznosítás módozatairól, végül a testületek együttes ülésen döntöttek a több mint négy négyzetkilométer nagyságú repülőtér értékesítéséről.
A kiírt pályázatra két érvényes ajánlat érkezett. A július 31-i közösen hozott döntés értelmében az olasz szakmai befektető, az Italia Progetti S. R. L. vásárolhatja meg a területet és a rajta lévő építményeket egymilliárd háromszáztíz millió forint plusz Áfáért. (A másik ajánlattevő, a Budawest Airport Holding Vagyonkezelő Zrt. egymilliárd forint plusz Áfát fizetett volna , ugyanakkor nem emelte a licitet. Ennek a társaságnak akkor van esélye az adásvételi szerződés megkötésére és a beruházásra, ha az olaszok szeptember 18-ig nem utalják át a teljes vételárat.) Az olasz cég vállalta, hogy két éven belül korszerű, kereskedelmi, személy és teherszállításra alkalmas repülőteret hoz létre, és öt évig működteti. A létesítmény jelentősen hozzájárulhat a régió turisztikai, ipari fejlesztéséhez, a kiegészítő beruházások révén új munkahelyek százai jöhetnek létre. Becslések szerint a repülőtér tíz éven belül alkalmas lehet évi ötszázezer utas és húszezer tonna teher fogadására, illetve szállítására. Pierre Paolo Prizzi, a több olaszországi repülőteret építő, korszerűsítő, jó referenciákkal rendelkező cég igazgatótanácsának elnöke a térség lakosainak zajhatásra vonatkozó aggályaira válaszolva arra is ígéretet tett, hogy a működtetés során a gépek csak reggel 6 és este 22 óra között repülnek majd.
A befektető az érintett önkormányzatokkal közösen dolgozza ki egy ipari, logisztikai park, valamint egy tudományos központ megvalósítását.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|