A regionális gazdaság élénkítését, a gazdasági növekedés gyorsítását és a foglalkoztatás növelését célozza a környezetbarát energetikai technológiák és a racionális energia-felhasználás ösztönzése révén a CER2NET Interreg IIIB projekt. A cél egy “Közép-európai Regionális Megújuló Energia Klaszter-hálózat” kialakítása és működtetetése. Az együttműködés a projekt partnerek már megvalósult tevékenységeire épül (Güssing, Bécs, Schwäbisch Hall), amelyet a projekt megvalósítása során kiterjesztenek a magyar, lengyel, cseh, szlovén és szlovák partnerrégiókra is.
A güssingi Megújuló Energia Források Európai Központja kidolgozott egy biomassza képzési programot, ezt ismertették egy oktatási program keretében 2006. július 12-13. között Székesfehérváron, a Technika Házában. A “Biomassza távfűtő rendszerek tervezője és üzemeltetője” képzést a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht., valamint a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Fejér Megyei Szervezete rendezte.
A képzésen a közép-dunántúli biomassza erőművek tervezésében, létesítésében és működtetésében érintett szakemberek hallhattak előadásokat. Dr. Kun-Szabó Tibor (Pannon Egyetem), Nemes Kálmán (OTH energetikai szakértő) és Zovits Tamás (Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács Munkaszervezet vezető) ismertették az aktuális információkat.
A kétnapos képzés keretében a 10 résztvevő a gazdasági hatékonyság, biomassza távhőszolgáltatás, biomassza fűtőművek és fűtőerőművek, illetve hőelosztás témakörökben szerezhetett ismereteket. Az érdeklődők bővebb információhoz a www.kdrfu.hu, valamint a www.cer2.net honlapokon juthatnak hozzá.
Bővebb tájékoztatás: Kígyóssy Gábor 06-22-513-377
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|