A Pannon Egyetem (korábbi nevén Veszprémi Egyetem) Magyarországon egyedülálló módon, hagyományteremtő szándékkal a Balatonon elsőként megszervezte a Balaton Regatta evezősversenyt. 1999. október 15-én a balatoni vízi sportok történetében először a veszprémi és keszthelyi evezősök versengtek egymással. Az első Regatta gyökerein azóta meghonosodott a Balatonon is a nagyhajós evezés, a Pannon Egyetem egyetemista és szenior csapatai évente több versenyen, hosszabb-rövidebb távokon összemérik erejüket más magyarországi evezősökkel. Az évente megrendezett Balaton Regattán kívül a veszprémi evezősök más versenyeken is eredményesen szerepelnek. A 2005-ös Balaton-átevezésen például második helyezett lett férfi evezős csapatunk, a Magyar Bajnokság balatonföldvári futamát a hallgatói csapat megnyerte és női csapatunk ezüstérmet szerzett. Az eddigi sikerekre alapozva a veszprémi evezősök 2006-ban nemzetközi versenyen, a 32. Vogalongán is elindultak.
A versenyről dr. Kovács Kristóf, a szilikátkémiai és anyagmérnöki tanszék vezetője, az egyetemi csapat oszlopos tagja számolt be:
- A Vogalonga (magyarul hosszú evezés) versenyt először a velencei polgárok – az evezés és Velence szerelmesei – kezdeményezték 1974-ben azzal a szándékkal, hogy tudatosítsák a motorcsónakok, motoros hajók környezet-szennyezésének káros hatásait. Azóta a verseny kiteljesedett, nemzetközivé vált. Az idei Vogalongán 1414 hajóban több mint 5000, nagyobbrészt külföldi evezős vett részt.
A Pannon Egyetem két hajóval, egyetemista lányokból és fiúkból, valamint a szenior férfi evezősökből szervezett vegyes csapattal, összesen huszonöt evezőssel indult az idei túraversenyen. Az edzések, előkészületek már tavaly elkezdődtek, a legtöbb gondot mégis a részvétel költségeinek előteremtése jelentette.
Maga a verseny komoly kihívás, kitűnő fizikai erőnlétet és állóképességet igényel. A Szent Márk tér előtt gyülekező hajók számára a rajtot a hagyományoknak megfelelően ágyúlövés jelzi; ezután a versenyzők megkerülik Burano és Murano szigetét és a Canale Grande teljes hosszán végig evezve összesen 32 km táv teljesítése után ismét a rajthelyen érnek célba. A túraversenyen a hajók sokfélesége miatt helyezéseket nem állapítanak meg, a táv teljesítése a cél. A veszprémi evezősök alig több, mint három óra alatt értek célba.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|