A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 56 cég adatai alapján állította össze a megyében legeredményesebben működő vállalkozások rangsorát. 2005-ben 48300 volt a regisztrált vállalkozások száma, 66 százalékuk egyéni vállalkozás. Jellemző, hogy az adatokat szolgáltató 56 vállalkozás az összesnek mindössze 0,11 százalékát tette ki, ugyanakkor a megye gazdasági teljesítményének 53,5 százalékát produkálta. Az elemzés pozitívan értékeli, hogy ennek a gazdasági térségnek van 50-100 olyan vállalkozása, amely folyamatosan jól teljesít, jelentős mértékben kiveszi a részét a foglalkoztatásból, élen jár az innovációban, sok kis céget foglalkoztat beszállítóként.
A rangsorolt cégek nettó árbevétele tavaly 14,2 százalékkal emelkedett, export értékesítésük 17, belföldi értékesítésük 11,1 százalékkal nőtt. A sorrend megállapításánál a lista összeállítói figyelembe vették a vállalkozások mérleg szerinti eredményét, a foglalkoztatásban betöltött szerepüket, a beruházások nagyságát, a befizetett helyi adókat, valamint a követelés állományt. A TOP 50-ben szereplő 56 vállalkozás például a múlt évben közel 11 milliárd forint értékű beruházást valósított meg, ez az érték a megye gazdaságában befejezett beruházásoknak 17,1 százaléka. (Milliárdos nagyságrendű volt a beruházás a Nitrogénművek Zrt-nél, a MAL Zrt-nél, a Continental Teces Magyarország Kft-nél, valamint a Basalt Középkő Kőbányák Kft-nél.)
A gazdasági elemzés rámutatott arra is, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégek mellett több ezer mikro- és kisvállalkozás tőkehiányos, évek óta stagnál és nincs innovációs képessége. Több év óta folyamatos igényként jelentkezik, hogy az arra érdemes kisvállalkozásoknak több segítséget kellene nyújtani a fejlesztéshez, a piacra jutáshoz, képzéshez. Különösen, hogy ezek a vállalkozások számos családtag foglalkoztatását is megoldják, fennmaradásuk, fejlesztésük társadalmi érdek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|