Ruhalopásra szakosodott öttagú társaságot fogtak el csütörtökön délután a veszprémi és a várpalotai rendőrök. A tiszecsegei, illetve tököli és budapesti lakhelyű egyének külön e célra kialakított nagyméretű szatyrokkal mentek be a három nagyobb veszprémi bevásárlóközpont ruhaüzleteibe, és előre leosztott szereposztással terelték el az eladók figyelmét, hogy észrevétlenül vihessék ki az öltönyöket és pólókat. Ténykedésükre csak az egyik üzletben figyeltek fel, de a menekülésüket már nem tudták megakadályozni. A bevásárló központ biztonsági emberei is már csak a mélygarázsból kihajtó autójuk rendszámát jegyezték fel. A menekülőknek arra is volt gondjuk, hogy egyiküket a lopott holmival a városban hagyják egy időre, míg a többiek Várpalota irányában elhajtottak. Ezúttal nem volt szerencséjük: a hatalmas szatyrokkal a megyeszékhely egyik lakótelepén sétáló fiatalkorú fiúra a személyleírás alapján egy körzeti megbízott figyelt fel, az autóval menekülőket pedig Várpalotán fogták meg a veszprémi és a helyi rendőrök. Az egy személy kivételével hasonló bűncselekményeket elkövető, meglehetősen rovott múltú egyének nem tettek beismerő vallomást, ám a szatyrokból előkerült és beazonosított áruk, majd a fényképek felismertetése alapján már elégséges bizonyíték gyűlt össze, hogy megalapozottan gyanúsítsák a társaságot a lopással. Ezek alapján kiderült: a boltokba a 16 éves fiatal és két nő ment be általában. Míg az egyik nő az eladók figyelmét kötötte le, a másik a fiúnak segített a kiszemelt áru táskákba rejtésében. A csütörtökön eltulajdonított kilenc komplett öltöny, 54 póló és top több mint hatszázezer forintot ért. Az előállítás óta már szabadlábon védedekező személyek ellen a veszprémi kapitányság vizsgálati osztálya folytatja az eljárást.
Trükkös lopásban utaznak annak a kaposvári családnak a tagjai, akik várhatóan fekete Volkswagen Golffal jelennek meg a megye kistelepülésein élő idős személyeknél. A bűnözői életformát folytató személyek csütörtökön Nagytárkánypusztán egy idős asszonynak „hoztak nyugdíj-kiegészítést”, ám a plusz pénz helyett 110 ezer forintot vittek el tőle. A közeli Bazsiból is érkeztek bejelentések, miszerint a fekete Golfból kiszálló gyanús külsejű személyek hol nyugdíj-kiegészítés, hol tollvásárlás ürügyével kísérlenek meg bejutni az idős emberekhez. A kocsit a móri kapitányság is körözi egy május elején elkövetett trükkös lopás kapcsán, amikor egymillió forintot vittek magukkal a tolvajok. Okkal feltételezhető, hogy a somogyi megyeszékhelyhez kötődő elkövetők a közeli napokban még feltűnhetnek néhányszor a megyében. A rendőrség kéri, hogy akikhez a társaság bármilyen ürüggyel be akar jutni, ne engedje be a lakásába, ehelyett a 107-es vagy 112-es számokon értesítse a tapolcai kapitányságot.
Lakásbetörésről tettek feljelentést a veszprémi kapitányságon. A sértett szerint a herendi családi házba csütörtökön délután hatoltak be, és több mint kétmillió forintot vittek el. Harmincezer forintot és iratokat emeltek ki csütörtökön délelőtt egy nyitva hagyott Peugeot-ból Badacsonyban. Ugyancsak nyitott autóból tulajdonítottak el készpénzt és iratokat aznap délután Balatonszepezden. Az előbbi esetben a tapolcai, az utóbbi bűncselekmény kapcsán a balatonfüredi rendőrök indítottak nyomozást.
Sajtószolgálat, Veszprém MRFK
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|