Pápa környéki férfit szedtek rá szerdán a korábban is jó ötletnek bizonyult feltöltő kártyás trükkel. Mint az már a megyeszékhelyen is többször előfordult, a sértettet az egyik mobilszolgáltató alkalmazottjaként bemutatkozó ismeretlen személy hívta fel, azt közölve, hogy a társaság nyereményakciójában 750 ezer forintot nyerhet, ha húsz percen belül minimum tízezer forint értékben vásárol feltöltő kártyát. A sértettnek akkor még nem tűnt fel a gyanús nyereményjáték, amikor a húsz perc elteltével rejtett számról újra jelentkező férfinak bediktálta a két tízezer forintos feltöltő kártya azonosítóját. Az ismeretlen ekkor még megígérte, hogy hamarosan hívni fogja a nagy összegű nyeremény ügyében, ám az újbóli hívás elmaradt. A több mint egy órát váró férfiban ezek után tudatosult, hogy csalás áldozata lett. Az ismeretlen tettes elleni nyomozást a pápai kapitányság indította meg. A jövőben is úgy a legcélszerűbb megelőzni a feltöltő kártyás csalásokat, hogy nem adunk hitelt az ismereten számról bejelentkező, és különböző nyereményjátékokra hivatkozó személyek szavának.
Nem sokkal a bejelentés után egy barátnőjénél találták meg azt a fiatal zirci lányt, akinek eltűnéséről nagyapja tett bejelentést szerdán késő este. Az adatgyűjtés közben kiderült, a korán reggel Veszprémbe induló lány egész nap hiányzott az iskolából. A feltételezés, hogy Balatonalmádiban lehet a barátnőjénél, helyesnek bizonyult: a 15 éves lányt onnan állították elő nem sokkal éjfél után a járőrök. Az unokáját egyedül nevelő nagyapa elmondta: a serdülő neheztelhetett rá, előző nap ugyanis megszidta azért, hogy későn érkezett haza.
Három autót törtek fel a megyeszékhely egyik lakótelepének parkolójában. Két kocsiból CD-s rádiót, illetve rádiós magnót emeltek ki a tolvajok, a harmadik autóból nem tulajdonítottak el semmit. A szerdán tett bejelentések alapján a megyeszékhelyi kapitányságon nyomozást indítottak az éjszakai órákban ténykedő ismeretlenek ellen.
Büntetőeljárásra számíthatnak a szerdán, a megyében ittas vezetésen tetten ért személyek. A veszprémi kapitányság emberei Nagyvázsony közelében igazoltattak szerdán késő este egy, a volánhoz jelentős mennyiségű alkohol legurítása után ülő 38 éves személyt, a tapolcaiak pedig Monostorapátiban és Taliándörögdön intettek le egy-egy, ittasan kismotorral közlekedő férfit. A kora esti közlekedési akció során igazoltatott személyek ügye rövidesen a bíróság elé kerül. Az ajkaiak ugyancsak büntető feljelentést tettek késő délután igazoltatott férfi esetében.
Kaszálás közben találtak rá egy hajléktalan holttestére Balatonfüreden. A vasúti töltést karban tartó pályamunkások szerdán reggel fedezték fel a Balaton-parti város vasútállomás közelében elhunyt férfit. Az idegenkezűséget kizáró orvosi vélemény alapján közigazgatási eljárásban vizsgálják a 46 éves személy halálesetének körülményeit.
Sajtószolgálat, Veszprém MRFK
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|